A modern magyar államnak szüksége van titkosszolgálatra, alkotmányvédelemre, nemzetbiztonsági szolgálatokra, és minden hasonló tevékenységre – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új, XI. kerületi épületének átadási ünnepségén.
A kormányfő azt mondta, védeni kell Magyarország szuverenitását, amelyet elsősorban az alkotmányos szervek és intézmények garantálnak.
Közölte, hogy az új épület csaknem 30 milliárd forintba került. A magyar államnak rég nem volt annyi ereje, képessége – a kormányzatnak annyi elszántsága, a gazdaságnak pedig olyan jó teljesítménye -, hogy ekkora összeget előteremtsen alkotmányvédelmi intézmények “összegyűjtésére” egy helyre. Most azonban ez megtörténhetett, és az új ingatlannak köszönhetően az AH már nem négy különböző helyszínen fog működni – hangsúlyozta Orbán Viktor.






