Gyermekfelügyelő csempészett be kábítószert a nagykanizsai javítóintézetbe

Vádat emeltek egy gyermekfelügyelőként foglalkoztatott férfi ellen, aki kábítószert csempészett be a nagykanizsai javítóintézetben elhelyezett fiataloknak – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Pirger Csaba arról számolt be, hogy a 25 éves nagykanizsai férfi tavaly májustól dolgozott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Nagykanizsai Javítóintézetében gyermekfelügyelőként. Pedagógiai képzettsége nincs, és mivel életkorban közel áll a javítóintézetben elhelyezett fiatalokhoz, “tévesen értelmezett empátia alakult ki” benne, amivel a felügyelete alá tartozó neveltek bizalmába kívánt férkőzni.
Egy 18 éves és egy 19 éves fiúval bizalmi viszonyt alakított ki, segítették is a munkáját, ezért a férfi úgy döntött, hogy “megjutalmazza” őket. Tavaly nyáron, egy éjszakai műszakra érkezve egy cigarettásdobozba rejtve – Nagykanizsán ismeretlen forrásból beszerzett – speedet csempészett be. A rendészeti vezetőnek a takarodó után a biztonsági kamerákon tűnt fel a gyermekfelügyelő és néhány fiatal találkozója.
A látottak miatt ezután az intézetvezetővel közösen mentek be a fiatalok szobájába, amelynek átvizsgálásakor megtalálták az elfogyasztott amfetamintartalmú por nyomait és maradványait, illetve egy – a neveltek számára nem engedélyezett – mobiltelefont is találtak, amelyet szintén a gyerekfelügyelő adott a fiúknak.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség gyermekvédelmi intézményben közfeladatot ellátó személyként, csekély mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a gyermekfelügyelő ellen.