A többszörösére növekedett áprilisban a Rail Cargo Logistics – Hungaria szervezésében vasúton továbbított ukrán gabona magyarországi tranzitforgalma az elmúlt év azonos időszakához képest – tájékoztatott a vállalat szerdán.

A közleményben kiemelték: idén az első negyedévben a társaság szervezésében 41 ezer tonna termény érkezett Ukrajnából; június végéig további 85 ezer tonna feladását jelzik előre.
A szállítások további erősödésének csak az átrakási kapacitás, valamint a rendelkezésre álló vasúti kocsik száma szab határt – ismertették.
A fekete-tengeri kikötőket érintő útvonal kiváltása miatt ukrán részről akár évi ötmillió tonna gabona magyarországi továbbítására is lenne kereslet – közölték. Ezzel az igénnyel áll szemben az átrakókapacitások napi 1000 tonnányi teljesítménye – tették hozzá.
A cég tájékoztatása szerint a gabonafuvarok rendeltetési helye döntően Olaszország, kisebb mennyiség érkezik magyar vevők megrendelésére készletezési céllal.
A Rail Cargo Hungaria kapacitásai – 700 saját gabonaszállító teherkocsi és a vállalatcsoport további 1500 dedikált kocsija – a magyar termény vasúti exportfuvarozásának rendelkezésére áll – szögezték le, utalva arra, hogy ez évi mintegy egymillió tonna szállítmányt jelent.
A cég jelezte, hogy anyavállalatával, a Rail Cargo Grouppal közösen dolgoznak azon, hogy eleget tegyenek a megnövekedett igényeknek. Ezeket azonban csak úgy tudják kiszolgálni, ha ügyféloldalról rendelkezésre állnak nem kifejezetten gabonaszállításra épített, de arra alkalmas vagonok – fűzték hozzá.
Arra is kitértek, hogy korábban Ukrajnából gabona csak elvétve érkezett vasúton Magyarországra, ezért nem épültek ki az ilyen mennyiségű termény fuvarozásához szükséges kapacitások. Mindemellett a pálya áteresztőképessége is szűkös a jelenlegi, magyarországi vasúti infrastruktúrát érintő felújítások miatt – jegyezték meg.