Halálos balesetet okozó cserbenhagyót ítéltek börtönre Zalaegerszegen

Ittasan okozott cserbenhagyásos halálos balesetet tavaly januárban az a férfi, akit első fokon öt év börtönbüntetésre ítélt kedden a Zalaegerszegi Járásbíróság.

A 38 éves férfi tavaly januárban egy esti italozást követően indult haza egy műszaki hibás terepjáróval, amelyre egy másik autó rendszáma volt felszerelve. Bagod közelében, egy földúton haladt, ahol egymás mögött két férfi gyalogolt, de a sofőr hiába fékezett, mindkettőjüket elgázolta, majd elhajtott a helyszínről.

A rendőrök az egyik áldozatot holtan találták, tőle nem messze pedig súlyos sérülésekkel, kihűlés közeli, eszméletlen állapotban feküdt a másik férfi. A cserbenhagyót néhány órán belül azonosították, majd elfogták a rendőrök.

A Zalaegerszegi Járásbíróság ittas járművezetés, segítségnyújtás elmulasztása és egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt öt év börtönbüntetésre ítélte a cserbenhagyót, aki legkorábban a büntetés letöltésének kétharmadát követően szabadulhat feltételesen. A bíróság a férfit ugyancsak öt évre eltiltotta a járművezetéstől is.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.