Kormányszóvivő: a gazdaságvédelmi akcióterv célja Magyarország gazdasági növekedésének fenntartása

A kormány két hét múlva fogadja el a gazdaságvédelmi akciótervet, amelynek célja Magyarország gazdasági növekedésének fenntartása – mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: minden magyar ember, illetve a magyar gazdaság szereplői is büszkék lehetnek a gazdaság első negyedéves, 5,3 százalékos bővülésére, mivel ezzel az EU-s tagállamok közül Magyarország a legnagyobb gazdasági növekedést érte el.

Értékelése szerint ezzel a gazdasági növekedéssel Magyarország bebizonyította, hogy a német ipar és a magyar gazdaság nem mindig párhuzamoson mozog.
Hozzátette: a német ipar és gazdasági növekedés egyértelműen lassul, inkább stagnálásról lehet beszélni. Ettől függetlenül a kormány úgy látja, hogy a gazdasági növekedési ütem hosszú távú fenntarthatóságának vannak kockázatai, éppen ezért született meg a gazdaságvédelmi akcióterv, annak biztosítására, hogy a magyar bővülési ütem továbbra is legalább két százalékponttal meghaladja az európai uniós átlagot – fogalmazott.

Hollik István beszámolt arról is, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalta az akciótervet, de nem fogadta még el, az utolsó módosítások hátra vannak, ezért két hét múlva fogadják el a tervet. Megjegyezte: ezen az ülésen döntenek majd a 2020-as költségvetési tervezetről is.

A kormányszóvivő kiért a Trump-Orbán találkozó beruházásösztönző hatására is, azt mondta, hogy köszönhetően a találkozónak a két ország közötti politikai kapcsolatok ma olyan jók, mint talán soha, és ez a gazdasági kapcsolatokra is kihathat.