Oroszország aktualizált külpolitikai koncepciója arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat dominanciájának a nemzetközi életben – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter szerdán a parlament alsóházában a kormányóra keretében szerdán felszólalva.
“Frissített külpolitikai koncepciónk már arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat monopóliumának a nemzetközi élet kereteinek alakításában, amelyeket ezentúl nem az ő önző érdekei, hanem az érdekek igazságos, egyetemes egyensúlya alapján kell meghatározni, ahogyan azt az ENSZ alapokmánya előírja, amely minden állam szuverén egyenlőségének elvét rögzíti” – mondta a tárcavezető.
Lavrov szerint a Nyugat “rögeszmésen” törekszik az egypólusú világrend fenntartására, és “szemérmetlenül semmibe veszi” az országok szuverén egyenlőségének elvét.