Magyarázatot közölt Ferenc pápa a Kínával kötött megállapodásról

A kínai katolikusokhoz és az egyetemes egyházhoz intézett üzenetet közölt Ferenc pápa, részletes magyarázatot adva a Vatikán és Kína között aláírt megállapodásra, amelyet korábban bírálat ért a kínai hatóságok által kinevezett katolikus püspökök szentszéki elismerése miatt.

A Vatikán honlapján hét nyelven – köztük kínaiul és arabul – is megjelent hosszú üzenet célja a Vatikán és Kína között Pekingben szeptember 22-én kötött megállapodás pontjainak tisztázása.
Ferenc pápa a kínai katolikus püspökökhöz, papokhoz, felszentelt személyekhez és mindenek előtt a távol-keleti ország katolikus hívőihöz fordul a megállapodást övező “ellentmondásos hírek, kétségek” eloszlatására. Nehogy a kínai katolikusok úgy érezzék, magukra hagyták őket, vagy ellenkezőleg túlzott várakozás töltse el őket – olvasható a pápai üzenetben.

Az egyházfő kifejti, hogy a Vatikán és Kína közti megállapodással a két fél közötti régi vitára, vagyis a kínai katolikus püspökök kinevezésére kerestek megoldást. Eddig ugyanis a katolikus egyház által kinevezett püspököket Peking nem ismerte el, akik “földalatti” szolgálatra, illegalitásba kényszerültek, de a Vatikán sem ismerte el a kínai hatóságok által kinevezett püspököket.

Ferenc pápa megerősítette, hogy az egyház a megállapodás értelmében elismeri azt a hét kínai püspököt, akit pápai felhatalmazás nélkül a pekingi egyházügyi hivatal nevezett ki. A Vatikán eltekint ezen püspökök egyházi szankcionálásától is, vagyis szolgálatukat teljes mértékben elismeri, és érvényesnek tartja az általuk kiszolgáltatott szentségeket. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy ezzel egy időben ezeknek a püspököknek az egyház iránti hűségben és egységben kell végezniük szolgálatukat.

Ferenc pápa kiemelte, hogy a Kínával elért megállapodás precedens nélküli lépésnek számít a múlt sebeinek gyógyítására, a kínai katolikusok teljes egysége, megbékélése érdekében, valamint a kínai felekkel való együttműködés stabilizálására. A megállapodás új fejezetet nyit a katolikus egyház történetében Kínában – írta Ferenc pápa. Hozzátette: mindez nem azt jelenti, hogy hivatalnokok kezelik majd a vallást Kínában, a feladatra “jó pásztorokat kell találnunk” – fogalmazott az egyházfő.

Ferenc pápa megbékélésre szólította fel a kínai katolikusokat arra kérve őket, hogy hazájuk jó állampolgárai legyenek. Az egyetemes egyház nevében elismerését és köszönetét fejezte ki nekik, hogy nehéz körülmények és szenvedés közepette is megőrizték hitüket.
A kínai hívőkhöz elsőként XVI. Benedek pápa írt levelet 2007-ben.

A Vatikán és Peking közti megállapodást bírálat érte többek közt Joseph Zen bíboros, nyugalmazott hongkongi érsek részéről, aki szerint a pápa a kínai püspökök elismerésével “eladta” a kínai katolikusokat, mivel a megállapodás nem lesz kölcsönös, és Peking nem ismeri majd el a pápa által kinevezett püspököket.

Elemzők szerint az eredmény máris látszik: Kína 1965 óta először engedélyezte, hogy két kínai püspök is részt vegyen a Vatikánban, októberben tartandó szinóduson.