Magyarország minden körülmények között megvédi a határait

Magyarország minden körülmények között megvédi a határait, nem fogunk beengedni egyetlen illegális bevándorlót sem – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Belgrádban a magyar sajtónak.

“Számunkra az ország és a magyar emberek biztonsága az első” – magyarázta, majd úgy folytatta: “meg fogjuk védeni magunkat, ahogy megvédtük 2015-ben és azóta is”. Azt is közölte, ha a szerbeknek segítségre és támogatásra van szüksége a saját déli határuk megvédése érdekében, akkor Magyarország készen áll erre, ahogy az előző években is, hiszen több váltásban eddig már több mint hatszáz magyar rendőr segített Szerbia déli határának a megvédésében, és jelenleg is húsz magyar rendőr van a szerb-észak-macedón határon. Erről Nebojsa Stefanovic belügyminiszterrel tárgyalt a külügyi tárca vezetője.

Elmondta, a szerb belügyminiszterrel a határok megvédéséről egyeztetett, a Törökországban, valamint Szíriában kialakult helyzet, illetve a török-görög határon tapasztalt konfliktusok ugyanis komoly aggodalomra adnak okot, és ez arra enged következtetni, hogy az elkövetkezendő időszakban több százezres nagyságrendű migránshullám éri el a nyugat-balkáni térséget. Ehhez kapcsolódóan felhívta a figyelmet arra, hogy telefonon konzultált a görög külügyminiszterrel, és biztosította támogatásáról. Rámutatott, hogy Magyarország pontosan tudja, milyen az, amikor szervezetten támadják meg az országhatárt, támadják a határt védő rendőröket és katonákat, és mindeközben a nemzetközi liberális média álhíreket gyárt. “Elmondtam, hogy mi megvédtük magunkat 2015-ben, és erre bíztattam a görög kollégát is” – tette hozzá.

Szijjártó Péter hozzátette, a jelenlegi helyzet is világosan mutatja, hogy milyen fontos a Nyugat-Balkán európai integrációja, hiszen minél délebbre van Európa védelmi vonala, annál jobb, ezért továbbra is azt szorgalmazzák, hogy a szerbekkel gyorsítsák fel az uniós csatlakozási tárgyalásokat. Szerbia készen áll arra, hogy öt új csatlakozási fejezetet megnyisson, “mi azt kérjük a horvát uniós elnökségtől, hogy ezeket a fejezeteket haladéktalanul nyissák is meg” – mondta. A külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban Jadranka Joksimovic európai integrációért felelős miniszterrel is találkozott, őt is biztosította Magyarország támogatásáról. Közös sajtótájékoztatójukon elhangzott, hogy Szerbia és Magyarország között a diplomáciai kapcsolatokon felül a gazdasági kapcsolatok is kiválóak. Szerbia minden szempontból stratégiai partnere Magyarországnak – szögezte le a két miniszter.

Jadranka Joksimovic európai integrációért felelős szerb miniszter példaértékűnek nevezte a két ország kapcsolatát, és a közös gazdasági érdekek mentén történő lépéseiket. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért mindig támogatta Szerbia európai integrációs törekvéseit, valamint a kétoldalú kapcsolatok további bővítését. Szerbia 2014-ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A teljes jogú tagság elnyerése érdekében a nyugat-balkáni országnak azoknak az elvárásoknak kell megfelelnie, amelyeket 35 csatlakozási fejezetbe foglaltak. Ezek közül Szerbia eddig tizennyolcat nyitott meg.