Mintegy négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra, mint 2009-ben

Mintegy négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, mint 2009-ben, a balliberális kormány utolsó teljes évében – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. 2009-ben 27, 2019-ben 101 beruházás jött az országba – fejtette ki az államtitkár.

Kiemelte: a beruházások növekedésének is köszönhető, hogy a 2010-ben körülbelül 12 százalékos munkanélküliség 3,4 százalékosra csökkent. Hozzátette, ha már vannak munkahelyek, akkor nyilvánvalóan a legfontosabb a bérek emelkedése, hiszen mindenki szeretne időről időre egy lépést tenni előre. 2017 és 2019 között a beruházásoknál fizetett átlagbér 50 százalékkal nőtt, 304 ezer forintról 454 ezer forintra emelkedett. Menczer Tamás beszámolt arról is: a keleti nyitás sikerességét mutatja, hogy a tavaly befektetett pénz fele Dél-Koreához kapcsolódik. A dél-koreai, kínai és japán beruházások révén pedig a tavaly megvalósuló 13 500 munkahely több mint harmada jött létre – tudatta. Elmondta: a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül 2014 óta mintegy ötszáz beruházás érkezett Magyarországra, ezek 89 ezer – vagyis “kis túlzással” egy székesfehérvárnyi – munkahelyet teremtettek. Az eredmények a magyar emberek világszínvonalú munkájának és a kormány által megteremtett gazdasági környezetnek, vagyis az emberek és a kormány szövetségének köszönhetők.