Ne tartsanak ünnepi rendezvényeket

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs azt javasolja, hogy mindenki tekintsen el a nemzeti ünnepre tervezett rendezvények megtartásától – hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.

Lakatos Tibor kérte az iskolákat és az óvodákat, hogy ne szervezzenek ünnepi programokat, továbbá, hogy a hatvanévesnél idősebbek lehetőség szerint kerüljék a közösségi rendezvényeket, és ne menjenek jelentős tömegbe.     Az Olaszországból hazaérkezőktől pedig azt kérik, hogy koronavírus-tünetek nélkül is 14 napig maradjanak otthon, és a gyerekeiket se küldjék iskolába. Az egyéni felelősség ezekben az esetekben is nagyon fontos – emelte ki.

Elkezdték kidolgozni a schengeni szárazföldi határátkelőhelyeken bevezetendő intézkedéseket, amelyek része, hogy szűrni fogják a belépőket – ismertette, hozzátéve: ez testhőmérséklet-mérést és kikérdezést jelent. Aki tüneteket mutat, azt kórházba viszik.

Közölte, hogy elkészült a sportrendezvényekkel kapcsolatban az operatív törzs ajánlása, amelyről a kormány fog dönteni.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, a koronavírus elleni védekezés eljárásrendje eddig négyszer módosult, de a nemzetközi szervezetek további változtatást helyeztek kilátásba.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) várhatóan éppen most változtat az eljárásrenden, és azt követve a magyar hatóságok is ezt teszik. Valószínűleg változni fog az a nemzetközi szakmai ajánlás is, hogy kinél végezzenek laborvizsgálatot” – tette hozzá.

A tisztifőrorvos március 8-ától elrendelte kórházakat és időseket gondozó intézmények látogatási tilalmát. A kórházlátogatásokkal kapcsolatban elmondta, ezekben az esetekben is vannak kivételek. Példaként említette, hogy a súlyos állapotú, önmagát ellátni nem képes beteg melletti tartózkodás megengedett. Kiskorú mellett ott lehet az egyik szülő, és a szülő nő mellett is jelen lehet egy általa kiválasztott személy. Ezekben az esetekben azonban gondoskodni kell az egyéni védelemről – tette hozzá.

Müller Cecília arra kérte a hozzátartozókat, járjanak el felelősen a hozzátartozók felkeresésekor. Mint mondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az idős emberekre nézve különösen veszélyes az új koronavírus, ezért kell különös körültekintés a látogatáskor.

A szociális intézményekről szólva hangsúlyozta, a látogatási tilalom nem karantén, de ilyenkor a látogatás nem ajánlott, az intézményt pedig el is hagyhatják az ott lakók el is hagyhatják.

Müller Cecília megerősítette, hogy a Szent László kórházban  tizenhat egészségügyi dolgozó van karanténban, valamennyiüknek negatív az első laborvizsgálata.

Elmondta azt is, hogy 1600 lélegeztetőgép van az országban, ezt már korábban felmérték.

Lakatos Tibor közölte, a kormány több mint nyolcmilliárd forintot különített el a fertőzés elleni védekezésre, ez elsősorban a gyógyítást, a járvány megelőzését szolgáló intézkedéseket szolgálja.

Kitért arra is, hogy az operatív törzs ülésén felmerült az iskolai korlátozások köre, amint erre szükség lesz, ezt az intézkedést is meghozzák.

Hozzáfűzte, a kormánytagokra, a feladatukkal összefüggő utazásokkal kapcsolatban még nem fogalmazott meg ajánlást az operatív törzs, de bízik abban, hogy felelősséggel fognak dönteni utazásukról.

Müller Cecília úgy fogalmazott, hogy “még bőven számolnunk kell” Európában a járvány terjedésével.

Magyarországon 12 az igazoltan koronavírussal fertőzött emberek száma. Karanténban a kedd délutáni kormányzati adatok szerint 67 ember van, a szakemberek 531 mintavételt végeztek el eddig.