Tájékoztató kampánnyal segíti a kormány koronavírus-járvány elleni védekezését a Fidelitas.

Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy az első hullámban időseknek nyújtottak segítséget, maszkot osztottak és véradással segítettek. Ezeket jelenleg is végzik, de fontosnak tartják felhívni a figyelmet arra is: a fiatalok kiemelt felelőssége, hogy odafigyeljenek az idősekre – hangsúlyozta.
Ismertette: az elmúlt időszakban hatszázan nyújtottak be csatlakozási kérelmet a Fidelitashoz, pedig nem voltak erre irányuló kampányaik. A szervezet szeretné, ha ők minél hamarabb a közösség tagjaivá válhatnának – tette hozzá.
A Fidelitas szeptember végén tartott 17. kongresszusával kapcsolatban azt mondta, arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a járvány első hullámában miért került a magyar kormány védekezése “dobogós helyre” Európában. Arról is szó volt a tanácskozáson, hogy megérkezett a második hullám, és az ellenzék ahol tudja, akadályozza a védekezést.