Több lehetőséget kínál a frissen felvetteknek a felsőoktatás

A kormány elkötelezett a minőségi felsőoktatás megteremtésében, a magyar fiatalok idén pótfelvételi eljárásban is bekerülhetnek állami ösztöndíjas helyekre. Az újonnan felvettek minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel igényelhetnek diákhitelt.

Stratégiai cél, hogy a magyar fiatalok nemzetközi összevetésben is versenyképes tudásra tegyenek szert a felsőoktatásban, jobb egyetemeken, korszerű körülmények között tanulva értékesebb diplomát kapjanak, így sikeresebben állhassák meg helyüket az életben és a munkaerőpiacon. A magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pótfelvételi eljárásban biztosít lehetőséget tanulmányaik folytatásához azoknak a diákoknak, akiket nem vettek fel, vagy korábban nem adtak be jelentkezést. Az elmúlt évektől eltérően idén állami ösztöndíjas formában több képzési területen is be lehet jutni az egyetemekre a pótfelvételi eljárás keretében.

Az érettségizetteknek a felsőoktatásban való továbbtanulás mellett piacképes szakmákat sajátíthatnak el a megerősített szakképzésben. Az Oktatási Hivatal levélben tájékoztatta a felvételt nem nyert jelentkezőket a szakképzés kínálta lehetőségekről.

A Diákhitel1 esetében a korábban legfeljebb havi 70 ezer forintos igényelhető összeg augusztus közepétől 150 ezer forintra emelkedik. A hallgatók így akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt  vehetnek fel rendkívül kedvező kamatozással. Áprilisban döntött a kormány a Diákhitel Plusz bevezetéséről, az aktív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók 2020. május 1-jétől december 31-ig maximum félmillió forint teljesen szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönt igényelhetnek.