Többlettel zárt a költségvetés januárban

Fotó: pixabay.com

Az előző évhez hasonlóan 2020-ban is többlettel zárta a költségvetés az év első hónapját. A magyar gazdaság tavaly 5 százalék körül növekedhetett, ami az államháztartás idei első havi pozitív mérlegét is megalapozta.

A kedvező gazdasági és foglalkoztatási folyamatokat alapvetően a hatéves bérmegállapodásban foglalt intézkedések, a családok otthonteremtésének támogatása, a kormány által meghozott munkaerő-piaci és gazdaságfehérítő intézkedések érdemben segítették. A 2019-es év egészét tekintve a foglalkoztatási ráta 70% fölé emelkedett, a munkanélküliségi ráta 3,4%-ra csökkent, 2019. január-novemberben az átlagkereset pedig 11,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A minimálbér összege 2020. január 1-jétől 161 ezer forintra, a garantált bérminimum összege pedig 210,6 ezer forintra emelkedett. Ezzel – hasonlóan az előző évekhez – 2020-ban is jelentős mértékű béremelkedés valósulhat meg, így a magyar családok anyagi helyzete még tovább javulhat.

2020-ban tovább folytatódnak a gazdaságvédelmi intézkedések is a vállalkozások további támogatásával, az adórendszer versenyképességének növelésével, az adminisztráció egyszerűsítésével. 2020. január elsejével az első Gazdaságvédelmi akcióterv minden eleme életbe lépett, például a kiva mértéke 13% ról 12%-ra, a szálláshelyek általános forgalmi adója pedig 18%-ról 5%-ra mérséklődött. A családvédelmi akcióterv keretében 2020. január 1-jétől az életük során legalább négy gyermeket nevelő nők mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól, valamint bevezettük a nagyszülői gyermekgondozási díjat. 2020 januárjában az államháztartás központi alrendszere 90,4 milliárd forintos többlettel zárt. Ezen belül a központi költségvetés 40,8 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 25,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 23,9 milliárd forintos szufficitet értek el.