Szijjártó: Magyarország újra beléphet a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankba

A kormány tárgyal arról, hogy Magyarország újra belépjen a moszkvai központú Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankba (IBEC) a bevonható nemzetközi források növelése érdekében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a tárca tájékoztatása szerint, miután fogadta Gyenyisz Ivanovot, az IBEC elnökét.

A tárca közlése szerint a miniszter elmondta: Magyarországnak nyitott és exportorientált a gazdasága, ezért fontos, hogy minél több nemzetközi finanszírozási forrást vonjon be a gazdaság működésébe, különös tekintettel a beruházásokra és a külkereskedelemre. Hozzátette, éppen ezért volt nagy jelentősége a moszkvai székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank azon döntésének, amelynek értelmében a szervezet Budapesten nyitja meg regionális központját.

Közölték, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Banknak egyebek mellett tagja Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Vietnam és Mongólia.