Turi Géza a világ legidősebb aktív futballkapusává lépett elő az élvonalbeli bajnokságokat tekintve – az IFFHS hétfői anyaga szerint.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet honlapján adott hírt arról, hogy a magyar kapus feröeri csapata, a KÍ Klaksvík színeiben vasárnap 49 évesen és 64 naposan szerepelt a HB Tórshavn ellen idegenben vívott és 1-0-ra megnyert bajnokin. A klubnál kapusedzőként foglalkoztatott Turi játékára azért kerülhetett sor, mert az együttes első számú kapusa megbetegedett, a tartalék hálóőr pedig megsérült. A magyar futballista ráadásul remekelt, hiszen nem kapott gólt, pedig az ellenfél az ottani liga egyik legerősebb csapata volt.
Turi legutóbb 44 esztendősen, 2018 júniusában állt a kapuban egy helyi bajnoki mérkőzésen.
A IFFHS statisztikája szerint a feröeri futballtörténelem korábbi legidősebb játékosa a szintén kapus lengyel Waldemar Nowicki volt, aki 2008. szeptember 14-én 47 évesen és 235 naposan állt a háló előtt. Nemzetközi szinten pedig a bolgár kapus, Georgi Petkov vezette a korelnöki listát, aki idén áprilisban 47 évesen és 27 naposan lépett pályára a szófiai Slavia színeiben.
Turi Géza Magyarországon a Zalaegerszegi TE csapatával bajnok lett 2002-ben.