A Ferencváros számára formalitásnak tűnik a csütörtöki visszavágó a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, miután egy hete 6-1-re győzött a máltai Hamrun Spartans vendégeként.
Máté Csaba vezetőedző a biztos előny birtokában akár pihentetheti is néhány kulcsjátékosát. Ugyanakkor a remélt kettős győzelemhez meg kell találnia az egyensúlyt, mert vasárnap kissé felforgatott összeállításban irányítása alatt először kapott ki a Ferencváros, amelyet a Puskás Akadémia győzött le 2-1-re a Groupama Arénában.
Az első mérkőzésen a gyengébb játékerőt képviselő rivális nem tudta megfékezni a sorozatban ötszörös magyar bajnok támadójátékát, a sok helyzet pedig sok gólt is eredményezett annak ellenére, hogy a szigetországi együttes kapuját az a 40 éves Federico Marchetti védte, aki fénykorában, a 2010-es világbajnokságon az olasz válogatottban is játszott.
A találkozóra és a várható továbbjutásra némi árnyékot vet, hogy a teljes D4-es, valamint a D3-as szektor egy része le lesz zárva az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ítélete nyomán. Az UEFA a 20 ezer eurós pénzbírság mellett azért büntette szektorbezárással a klubot, mert szurkolói egy része az aktuális eredmény beolvasását követően a Hajrá, Fradi, a rivális Újpest és a Kispest minősítését követően a rigmust az MLSZ-re tett diszkriminatív, nemi irányultságot érintő megjegyzéssel zárta az ír Shamrock Rovers ellen 4-0-ra megnyert meccsen a Kl-selejtező előző körében.
A történelem mindenesetre magyar továbbjutást ígér, ugyanis a Ferencváros már négyszer találkozott máltai együttessel az európai kupaporondon, és valamennyi alkalommal továbblépett. A Florianát a 1972-ben a KEK-ben, a Birkirkarát 2003-ban az UEFA Kupában, a Sliema Wandererst 2014-ben az Európa-ligában, a Vallettát pedig 2019-ben a BL-ben búcsúztatta az FTC, amely a nyolc meccsből ötöt nyert meg, egyszer kikapott, kétszer pedig döntetlent ért el.
Az M4 Sport élőben közvetíti a Groupama Arénában 19 órakor kezdődő csütörtöki meccset. A továbbjutó a negyedik fordulóban a litván Zalgiris Vilnius és a svéd Häcken Európa-liga-párharcának vesztesével küzdhet majd meg a csoportkörös szereplésért.