Nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem az újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – közölte a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző és -közvetítő csütörtökön az MTI-vel.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a nyári hónapokban a 15-24 év közötti korosztályból foglalkoztatottak száma megközelítheti a 300 ezres szintet, miközben tavaly júniusben ebben a korosztályban 257 ezren, az idén áprilisban pedig 271 ezren dolgoztak.
Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a külföldi munkaerő még nem tért vissza, közben pedig a korábban kényszerűen elbocsátott munkaerő-állományt nem lehet pillanatok alatt újra felépíteni. Ezért nyárra felértékelődnek a rugalmas alkalmazási formák, így a diákmunka is. Arra is kitért, hogy az ELTE-Trenkwalder iskolaszövetkezet jelenleg minden eddiginél több, 300 feletti nyitott fővárosi és vidéki pozícióba keresi az alkalmas diákmunkaerőt.
A szolgáltató közelmúltban elvégzett felmérése szerint a legtöbb diák alkalmi munkalehetőséget keres (a diákmunkát végzők 36 százaléka). Folyamatos, de a tanulmányaikhoz kevésbé köthető munkavégzést a megkérdezettek 33 százaléka végez, és 31 százalék azok aránya, akik gyakornoki pozícióban vannak az őket foglalkoztató cégnél.
A Trendwalker kutatásában részt vevő cégek 75 százaléka tartja a diákmunkát gyorsnak és rugalmasnak, 56 százalékuk a költséghatékonyságot emeli ki. A munkaadók 65 százaléka ugyanakkor kevésbé megbízhatónak tartja a diákokat a többi alkalmazotthoz képest, különösen fizikai területen – mutattak rá. Ennek oka a szolgáltató szerint az lehet, hogy sok esetben a diákmunkások alkalmazását nem előzi meg olyan előszűrés, amely más felvételi folyamatban rutinszerűen lezajlik.