Az elmúlt 12 év erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarországon létrejöttek a 21. század színvonalán álló szőlő- és bortermelés alapjai – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Feldman Zsolt szerint a támogatások hosszú távra megerősítették az ágazat versenyképességét, az új termelői együttműködések javították az értékesítési lehetőségeket, további feldolgozásra külföldi bor nem kerül Magyarországra.     A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke, Légli Ottó abban bízik, hogy a következő években folytatódhat az együttműködés a kormánnyal a megkezdett fejlesztések megvalósításáért.
A sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott bemutatta a HNT közreműködésével összeállított, Szövetségben a szőlő- és bortermelőkkel című kormányzati tájékoztatót. Az elmúlt 12 év ágazati eredményeit bemutató füzetet a következő hetekben szakmai kiadványokhoz mellékelve, illetve személyes találkozókon juttatják el a termelőkhöz – jelezte.