A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 42,5 millió forint bírságot szabott ki a Takarékbankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége terén feltárt hiányosságok miatt – közölte az MNB szerdán az MTI-vel.

A bank több pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, illetve több esetben nem tett ismételt bejelentést sem az illetékes hatóságnak, továbbá nem megfelelően működtette szűrőrendszerét – állapította meg a jegybank a Takarékbank Zrt.-nél tartott  célvizsgálat során, amelyben a 2018 júliusától induló időszakot tekintette át.
A közlemény szerint az MNB a Takarékbank pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenységével összefüggésben a legsúlyosabb hiányosságokat a hitelintézet szűrőrendszerének működtetésénél azonosította a jogszabályban előírt egyes kötelező szűrési esetek alkalmazásánál, továbbá a szűrési riasztások határidőben történő feldolgozásánál. Emellett a bank szűrőrendszerére vonatkozó belső eljárásrend nem felelt meg a jogszabályban előírt tartalmi követelményeknek.
Az MNB kiemelte, hogy a pénzügyi intézményeknek a témában az az egyik legfontosabb kötelezettsége, hogy pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására utaló adat, illetve bármilyen eszköz ilyen jellegű, büntetendő cselekményből való származásra utaló adat, tény, körülmény felmerülésénél haladéktalanul bejelentést tegyenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon belül működő pénzügyi információs egység felé.
A jegybank a bírság kiszabása mellett a jogsértések típusától függően idén év végéig és jövő márciusig kötelezte a Takarékbankot a hiányosságok kijavítására.
A bírságösszeg meghatározásakor az MNB súlyosbító körülményként értékelte a bank piaci részesedését és az ismétlődő hiányosságokat. Enyhítő körülményként értékelte viszont a jegybank a Takarékbank együttműködő magatartását és azt, hogy a bank már a vizsgálat során intézkedéseket hozott a jogsértések kiküszöbölésére.