A kormány támogatja és minden lehetséges eszközzel segíteni kívánja a hazai kkv-szektor megerősödését, nemzetközi versenyképességének javítását – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) nemzetközi szakmai konferenciáján.

Czomba Sándor kiemelte: különösen fontos, hogy az innováció ne csak a nagyvállalatoknál, hanem a kisvállalatok körében is megvalósuljon, a sikeres innovációhoz pedig megfelelően felkészült, digitális ismeretekkel rendelkező munkaerő-állomány szükséges.
Magyarországon a kkv-k a gazdasági súlyukhoz képest meghatározó módon vesznek részt a foglalkoztatásban, ezért a munkaerőhiány a szektort súlyosabban érinti, mint a nagyvállalatokat – hívta fel a figyelmet.
A következő időszak beruházásai mintegy félmilliós munkaerőigényt generálnak a magyar gazdaságban, ami a kkv-szektor számára is komoly fejlődési lehetőséget biztosít – hangsúlyozta az államtitkár.
Elmondta, hogy a kormány a munkaerőhiányt elsősorban a hazai, mintegy félmilliós munkaerő-tartalék aktivizálásával és foglalkoztathatóságának javításával, valamint a külföldön munkát végző magyar állampolgárok hazatérésének ösztönzésével kívánja enyhíteni. Harmadik országból származó munkaerő foglalkoztatását Magyarország átmeneti megoldásnak tekinti, amit korlátozottan, szabályozott keretek között, és csak a hiányszakmákban, meghatározott feltételek mellett kívánnak lehetővé tenni – emelte ki Czomba Sándor.
Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország folyamatosan számos szakpolitikai intézkedéssel segíti a kkv-k munkahelyteremtését és a foglalkoztatás elősegítését.
Felidézte, hogy a koronavírus-járvány időszakában jelentős állami forrásokat fordítottak a munkahelyek megvédésére, majd ezt követően újra a munkahelyteremtés támogatása került előtérbe. Jelenleg is több olyan konstrukció működik, ami elsősorban a kkv-szektor foglalkoztatási problémáit enyhíti.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a lakhatás és a munkába járás támogatása mellett a szakpolitikai intézkedéscsomag meghatározó eleme a munkásszállások kialakításának ösztönzése 2017 óta. A konstrukció lényege, hogy az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt munkásszállók létesítéséhez. A támogatási konstrukció kedvezőbb a kis- és középvállalkozások esetében, így ezek a vállalkozások az állami támogatás kedvezményezettjei között ma már többségben vannak – mondta.
A program eddigi hat kiírása során az állam 61 munkásszállás kialakításához 24 milliárd forintot biztosított, ami országszerte 8500 férőhely létrehozását teszi lehetővé – ismertette Czomba Sándor.
Németh László, az IPOSZ elnöke kifejtette: a kkv-k szerepe meghatározó a gazdaság stabilitásában. A világban soha nem látott informatikai, technológiai és digitális forradalom zajlik, amely messzemenően érinti a kis- és középvállalkozásokat; a gazdaság jövőjének egyik alapkérdése, hogy ezek a vállalkozások milyen mértékben és milyen gyorsan tudják elsajátítani az új technológiákat – fogalmazott. Hozzátette: ehhez sok képzésre, valamint támogatásokra van szükség.