Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta a gazdasági körülményeket, a kormánynak pedig a családok és a gazdaság védelme érdekében e változásokhoz kellett igazítani a költségvetést – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2023-as büdzsé módosításának vitájában, az Országgyűlés szerdai ülésén.

A tárcavezető expozéjában kiemelte: a járvány sújtotta évek után 2023-ban már második éve tart az orosz-ukrán háború, nyomában pedig a szankciós infláció és az energiaválság. A kormány célja a megváltozott helyzetben is a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme, valamint Magyarország biztonságának garantálása, és e célokat továbbra sem adja fel – jelentette ki.
A miniszter hangsúlyozta: a szomszédban elhúzódó háború zajlik, amelyre Brüsszel elhibázott szankciók sorozatával válaszolt. A most benyújtott költségvetés-módosítási javaslat azonban ebben a nehéz, veszélyekkel terhelt időszakban is képes alapot adni ahhoz, hogy az eredményeket megvédjék, “egyszerre tükrözi a magyar családok, vállalkozások és munkahelyek védelmének, valamint az egyensúlyi mutatók javításának célját” – fogalmazott Varga Mihály.