Mélységesen aggasztó az a kockázat, hogy a közel-keleti konfliktus valamelyik érintettje “számítási hibát követ el” – mondta az Izrael elleni iráni rakétatámadás után tartott kedd esti sajtótájékoztatóján a brit miniszterelnök.

Sir Keir Starmer a Downing Street-i kormányfői hivatalban nyilatkozva kijelentette: az iráni támadást nem lehet eltűrni, Nagy-Britannia Izrael mellett áll, és elismeri az önvédelemhez fűződő jogát.

Irán túl hosszú ideje jelent fenyegetést az egész térségre, nemcsak Izraelre, hanem a többi környező országra is – fogalmazott a munkáspárti brit kormányfő.

Kijelentette, mélységesen aggasztja, ahogy a régió a szakadék széle felé sodródik, és mélyen aggasztónak találja annak a kockázatát is, hogy a konfliktus valamelyik érintette “elszámítja magát”.

Starmer felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra. A brit miniszterelnök megerősítette, hogy ennek elősegítésére a brit kormány repülőgépet bérelt.

Ezt kedden a londoni külügyminisztérium is bejelentette. A tárca tájékoztatása szerint a repülőgép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről.

A minisztérium közölte azt is, hogy az esetleges további charterjáratokról az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd.

A szerdán induló repülőgépre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve 18 évnél fiatalabb gyerekeik szállhatnak fel.

A brit külügyminisztérium korábban azt is bejelentette, hogy szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket.

London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt az RAF ciprusi támaszpontjára. A külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze “lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”.

Arra a kérdésre, hogy London hajlandó-e katonai erővel Izrael védelmére kelni, és ha igen, ez megtörtént-e a keddi iráni rakétatámadás idején, Sir Keir Starmer miniszterelnök a kedd esti Downing Street-i sajtótájékoztatón csak annyit mondott, hogy ha lesz bármilyen érdemi közölnivaló, azt a kormány “megfelelő időben közzéteszi”. Megismételte ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia támogatja Izrael jogát az önvédelemhez.

Amikor Irán április közepén több száz drónt és rakétát indított Izrael ellen, annak a támadásnak az elhárításában a brit királyi légierő Typhoon típusú harci repülőgépei is részt vettek, és számos iráni drónt lelőttek.

Starmer a kedd esti sajtótájékoztatón elmondta: a nap folyamán beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, akinek megismételte azt a brit álláspontot, hogy a Gázai övezetben tűzszünetet kell hirdetni és el kell érni az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet tavaly októberi izraeli terrortámadása során elhurcolt túszok szabadon engedését.