A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz egy 36 éves férfival szemben, aki 2021-ben egy csepeli parkban ismerősére támadt és kegyetlen bántalmazással kioltotta az életét.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a férfi és 48 éves társa hajléktalanként élt a XXI. kerületben; 2021. október 28-án az éjszakát a Görgey Artúr téren lévő parkban töltötték egy szintén hajléktalan férfiismerősük társaságában, aki aznap jött ki a kórházból és segítséget kért.
Késő éjszaka a 36 éves férfi felébredt és “indulatba jött”, mert azt látta, hogy a sértett az akkor még alvó 48 éves férfi zsebébe nyúlt.
A dühös férfi testszerte kitartóan és jelentős szenvedést okozva bántalmazni kezdte a kórházi kezelés után védekezésre képtelen sértettet.
A férfi a verést egy kis időre ugyan abbahagyta, amikor észlelte, hogy egy járókelő – aki röviddel ezután értesítette a rendőrséget – meglátta, később azonban folytatta, majd elment a helyszínről.
Társa az egészet végignézte, érdemben nem avatkozott be, még csak segítséget sem próbált hívni.
A sértett a bántalmazás miatt életét vesztette.
A Fővárosi Főügyészség a 36 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz.
Társa ellen segítségnyújtás – halált okozó – elmulasztása miatt emeltek vádat és azt indítványozzák, hogy a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre – áll az ügyészségi közleményben.