A Tisza Párt be akarja zárni a falvakat, le akarja gyalulni a vidéket, mert Brüsszel előírja nekik – mondta Gyopáros Alpár kedden Nagykanizsán, Orbán Viktor miniszterelnök országjárása keretében.
A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kijelentette: bosszúból akarják legyalulni a magyar vidéket, mert “a magyar falvak, kisvárosok, a vidéki városok választásról választásra felsorakoztak Orbán Viktor mellett”.
Zala vármegye és különösen az aprófalvas Dél-Zala komoly nyertese a Magyar falu programnak.
“Felújítottunk hatvan óvodát és iskolát, negyven faluházat, száz kultúrházat és könyvtárat, ötven plébániát, ötven orvosi rendelőt és orvosi szolgálati házat, építettünk, illetve bővítettünk száz játszóteret, szolgálatba állítottunk 115 falubuszt, felújítottunk több száz utcát és járdát, 250 kilométernyi falvakat összekötő utat”
– sorolta a kormánybiztos.
Azt mondta, hogy az áprilisi választásnak az is a tétje, hogy “tudjuk-e folytatni ezt a vidékfejlesztési munkát”. Számunkra a vidék az otthonunk, itt élünk, számukra esetleg csak egy kirándulási célpont, de a liberális elit tagjai képesek arra, hogy megmondják nekünk, hogy hogyan éljünk, mit tegyünk vidéken, de nemcsak oktatnak, hanem ócsárolnak.
“Ki is mondták, hogy ők a falvakat be akarják zárni”, világgá kürtölték, le is írták hogy a falu egy középkori hagyomány, és azt meg kell szüntetni, “beleírták a kormányprogramba a tiszás szakértők”. A tiszás politikusok, szakértők meg Kijev és Brüsszel egymás barátai, de Magyarországnak, a magyar vidéknek nem barátai, hanem ellenségei – vélekedett a fideszes politikus.
Beszélt arról is, hogy
a vidéki ember tudja, hogy amikor “a falu rossza végigsétál a falu főutcáján, és arról üvöltözik, hogy árad a Maros meg árad a Tisza meg árad a Duna meg árad a Mura”, a falu lakója pontosan tudja, hogy ez a falurosszának a kiabálása, “de azért felgyűri az ingujját (…) mert illik komolyan venni a fenyegetést”.
Kijelentette: “a választás vidéken dől el, nem Kijevben, nem Brüsszelben, nem Pesten a romkocsmákban”.
Gyopáros Alpár azt mondta: a vidéki ember pontosan tudja, hogy amikor aratás van, akkor aratunk, amikor szüret van, akkor szüretelünk, ha kalákába hívnak, akkor kalákába megyünk. Amikor kampány van, akkor kampányolunk, és amikor szavazás van, “akkor fogjuk a családot, a szomszédokat, a rokonokat, a munkatársainkat, és elmegyünk szavazni a Fideszre és Orbán Viktorra, Dél-Zalából pedig Cseresnyés Péterre”.
Cseresnyés Péter, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője és egyben jelöltje arról beszélt, hogy az április 12-ei szavazás “nem egy egyszerű választás, hanem egy súlyos következményekkel járó döntés” arról, hogy milyen jövőt, milyen sorsot akarunk gyermekeinknek, unokáinknak és Magyarországnak.
Arról döntünk, hogy szuverén, függetlenségét megtartó országban tudunk-e tovább élni, marad-e az a sok, életünket megkönnyítő közös eredmény, “ami megmutatkozik a családtámogatás elemeiben, a rezsicsökkentésben, a 13. havi nyugdíjban, az egymillióval megnövekedett munkahelyek számában, az ingyenes tankönyvekben, a folyamatosan emelkedő bérekben”.
Döntünk arról is, belesodornak-e bennünket a brüsszeliek és helyi kiszolgálóik egy olyan háborúba, amihez semmi közünk nincs.
Kijelentette: a tiszások meg akarják nyerni a választást, hogy aztán azt csinálhassák, amit akarnak, ahogy az elődeik, elvtársaik tették 1994 és 1998, valamint 2002 és 2010 között. “Eladtak minden stratégiailag fontos állami tulajdont, energiaszolgáltató cégeket, bankokat, gáztározókat, aranytartalékot, repteret, amit az elmúlt 15 évben mi viszont visszavettünk.”
Kitért arra, hogy Nagykanizsán az elmúlt években több tízmilliárd forint fejlesztést hajtottak végre, megerősödtek a városban működő vállalkozások, amit az bizonyít, hogy 2012-ben 12 százalékos volt a munkanélküliség, ami mostanra négy százalékra csökkent.
Benépesült a régi ipari park, kormányzati támogatással kijelölték és fejlesztettek 170 hektárnyi új, ipari beruházások letelepítésére alkalmas területet, felépült a sportcsarnok kormányzati pénzből, megújult a belváros, orvosi rendelők, bölcsődék, óvodák újultak meg, a kórház folyamatos fejlesztésen ment keresztül és folyamatban van Zalaegerszeg és Nagykanizsa között a gyorsforgalmi út és a várost délről elkerülő út tervezése.
A Magyar falu program keretén belül a térségben levő települések közel 15 milliárd forintból tudtak fejlesztéseket végrehajtani. Ezen fejlesztések folytatásának lehetőségét kockáztatja a társadalom, ha rosszul dönt, de ennél is nagyobb veszély, hogy ha a Tisza jön, belesodródhatnánk egy háborúba – mondta Cseresnyés Péter.
Mindent végrehajtanának Brüsszel utasítására Ukrajna finanszírozásában, “és feltételezhető, hogy a katonák küldésében”, mert Magyar Péter “gazdái”, Ursula von der Leyen és Manfred Weber arról beszélnek, hogy Európának harcolnia kell. És nem elég, hogy itt a háború veszélye az ország ajtajában, van még egy veszély, a migráció, amely tönkreteszi a nemzetállamokat, tönkretenné a magyar Magyarországot.
Úgy fogalmazott: biztassanak minden gondolkodni hajlandó embert, hogy szavazzanak a Fidesz-KDNP pártszövetségre, “nem azért, mert szeretni kell bennünket, hanem azért, mert szeretni kell önmagukat, szeressék a családjukat.”
Orbán Viktor nagykanizsai beszédét megelőzően kis Békemenetet is tartottak a belvárosban környékbeli települések lakóinak részvételével, amelynek élén Cseresnyés Péter és Gyopáros Alpár haladt.
A miniszterelnök beszéde alatt több csoport is tiltakozását fejezte ki bekiabálásokkal, sípolással, illetve táblákkal.







