A Honvédelmi Minisztérium (HM) fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit.

A HM az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: minden ország szuverenitásának egyik legfőbb jelképe és biztosítéka az önálló haderő. A mai Magyar Honvédség jogelődjének tekintett 1848-49-es honvéd hadsereg és az azt irányító minisztérium egyszerre volt ilyen jelkép és az önálló államiság megtestesítője.
Emlékeztettek: az 1867-es kiegyezéssel megszülető Magyar Honvédség vezetésére önálló minisztérium alakult, amelyet a budai Várban helyeztek el. A budai várnegyed – írták – a magyar történelem, kultúra és az államélet “ikonikus helye”. A honvédség vezetésének idetelepítése jól mutatta a magyar fegyveres erő iránti általános megbecsülést – tették hozzá.
A közlemény szerint az elmúlt évtizedekben nemcsak a Magyar Honvédség, hanem a HM struktúrája is – mind szerkezeti, mind fizikai értelemben – “olyan állapotban rekedt meg, ami nem tette lehetővé a jelenkor kihívásainak és feladatainak megfelelő környezet kialakítását”.
Hangsúlyozták: az ötödik Orbán-kormány, valamint a korábban megkezdett honvédelmi és haderőreform azonban minden eddiginél nagyobb figyelmet szentel a Magyarországot és a magyar embereket megfelelő erővel megvédeni képes, a szövetségesi kötelezettségekből adódó feladatokat magas színvonalon ellátó haderő kialakítására.
A haderő katonaszakmai vezetését végző Honvéd Vezérkar mellett a HM végzi a polgári irányítást, a honvédelemhez kapcsolódó, valamint a szövetségesi rendszerekből adódó állami vezetői feladatokat, ez Magyarországon és a nemzetközi színtéren egyaránt nagy figyelmet kap – tették hozzá.
E feladat méltó és megfelelő környezetben történő ellátásáért a HM fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit – tudatták.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteménye a modern kiállítótérré alakított Bálnában, illetve “a magyar történelem egyik legjelentősebb központjában”, Székesfehérváron kap méltó helyet. A Hadtörténelmi Levéltár a továbbiakban is változatlanul, eredeti helyén működik – áll a közleményben.