Hszi Csin-ping kínai elnök gratulált szerdán Olaf Scholz új, német kancellárnak a megválasztásához, és a kínai-német kapcsolatok “új szintjére emelését” szorgalmazta – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A kínai elnök hangsúlyozta: országa kész megszilárdítani és elmélyíteni a kölcsönös bizalmat, valamint bővíteni a különböző területeken kialakított kapcsolatokat és együttműködést Németországgal. Mindehhez alkalmat kínál majd a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel jövőre esedékes, ötvenedik évfordulója – vélekedett.
A kínai elnök emlékeztetett: Kína és Németország között átfogó stratégiai partnerkapcsolat áll fenn, kölcsönös bizalmon alapuló, a mindkét fél számára előnyös, közös alapokon nyugvó együttműködésük pedig kedvező eredményeket hozott a két ország számára.
Üzenetében Hszi kiemelte: a világjárvány hozta, jelentős változások tükrében Peking és Berlin erősítette a kétoldalú kapcsolattartást és együttműködést, és közösen támogatta a koronavírus-járvány elleni, globális küzdelmet, valamint a gazdasági helyreállítást, bizonyságot téve felelősségtudatukról.
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szintén üdvözölte Scholzot, hangsúlyozva, hogy a kínai-német kapcsolatok a világ legfontosabb kétoldalú kapcsolatai közé tartoznak. A kínai miniszterelnök úgy fogalmazott: készen áll a jó munkakapcsolat kialakítására és fenntartására az új német kancellárral a baráti, és mindkét fél számára előnyös együttműködés elősegítése, valamint az új eredmények elérése érdekében.