Emmanuel Macron francia államfő francia és német nyelvű Twitter-üzenetben üdvözölte szerdán Olaf Scholz megválasztását német kancellárnak, úgy fogalmazva, hogy mostantól “a folytatást együtt írjuk” a franciák, a németek és az európaiak számára.

A köztársasági elnök hozzátette, hogy pénteken várja kollégáját Párizsba. Olaf Scholz kancellárként első hivatalos külföldi látogatását a francia fővárosban teszi, ahol Macron még a kampány alatt valamennyi német jelöltet fogadta.
Egy másik üzenetben Emmanuel Macron megköszönte a távozó kancellárnak, Angela Merkelnek, hogy “soha nem felejtette el a történelem tanításait, és annyit tett értünk és velünk, Európa előrelépése érdekében”.
Az üzenetet egy kétperces montázs egészíti ki a két vezető találkozóiról Macron 2017-es megválasztása óta.
Az elnök november elején a legjelentősebb francia állami kitüntetés, a Becsületrend legmagasabb fokozatával, a Nagykereszttel tüntette ki a hivatalából 16 év után távozó Merkel német kancellárt, amikor búcsúlátogatáson fogadta a burgundiai Beaune-ban.