A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) úgy ítéli el a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentését, hogy – mint a nyilatkozatból kiderül – maga is egyetért vele – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel pénteken.

Azt írták: az aggódás a tanárok megbecsüléséért “különösen hiteltelen egy olyan szakszervezettől, amely annak a baloldalnak a kampányát támogatta és ma is azokkal a pártokkal fúj egy követ”, amelyek mindent megtesznek Brüsszelben, hogy a pedagógusok kormány által tervezett, az elmúlt 30 évben példátlan nagyságú béremelését megakadályozzák.
Hozzátették: ha a PSZ-nek a tanárok életkörülményei valóban fontosak lennének, legalább az Európai Unióban a kormánnyal harcolna azért, hogy Brüsszel “törlessze a Magyarországgal és a magyar tanárokkal szembeni tartozását”, és folyamatos jelentős béremelés mellett 15 hónap múlva átlag bruttó 800 ezer forint legyen a tanári fizetés Magyarországon.
A PSZ által megfogalmazott kritikák valóságtartalmával kapcsolatban kiemelték: Magyarországon minden tankerületnek esélyegyenlőségi intézkedési terve van. A tervek végrehajtását a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban több mint 10 milliárd forinttal támogatta – írták.
A beiskolázási körzetek kialakításakor évről évre fontos szempont a szegregáció kiküszöbölése – folytatták, emlékeztetve arra, hogy 2015-től kötelezővé tették az óvodáztatást, így a cigány gyerekek is teljes körű iskolai felkészítést kapnak.
Megemlítették a tehetséges diákok felzárkózását segítő országos hálózatként működtetett Arany János Programot, amelyben kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat biztosítanak. Tanodákat hoztak létre – tették hozzá -, amelyek délutáni foglalkozásokat, tanulási lehetőséget biztosítanak az arra rászorulóknak.
Kitértek arra is, hogy a halmozott hátrányokkal küzdő cigány lányok végzettség nélküli iskolaelhagyásának csökkentéséért külön programot indítottak és létrehozták a roma szakkollégiumi rendszert, hogy több cigány fiatal tanulhasson tovább a felsőoktatásban.
Az új pedagógus-életpályatörvénynek és a pedagógusok arra alapozott béremelési programjának éppen az az egyik célja, hogy a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása javuljon – hangsúlyozták.
A törvény szerint a kedvezményezett és felzárkózó településeken, továbbá azokban az iskolákban, ahol a hátrányos helyzetű diákok aránya a 10 százalékot meghaladja és felzárkóztató programot folytatnak, 20 százalékkal magasabb fizetést kapnak a pedagógusok – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.