Most ki kell állni a hazánkért! – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden Nagykanizsán, a kormánypártok választási nagygyűlésén.

A kormányfő úgy fogalmazott: élére állt a kampánynak, “felszántja az országot”, azért, hogy mindenki lássa, aki hisz abban, amiben ő hisz, akivel van egy közös szenvedélye, amit úgy hívnak, Magyarország, hogy most ki kell állni a hazánkért.

Azt mondta a résztvevőknek,

ne engedjék, hogy elrontsák a jókedvüket, azért jöttek össze, mert szeretnek együtt lenni, a kampány nem tehertétel, hanem valójában egy lehetőség, hogy a hasonszőrűek, az egyformán gondolkodók összejöhessenek. A kampány szép és jó dolog, együtt lenni jó, ezért visszautasítják az összes fenyegetést, gyűlöletkeltést, ócsárlást és acsarkodást

– rögzítette.

Kitért arra is, hogy a mögöttünk hagyott négy év rendkívül igazságtalan volt, sőt 2020 óta folyamatosan igazságtalanságokat kell elszenvednünk; abból áll a magyar politika és kormányzás és az Önök élete, hogy mások által okozott válságokat kell elhárítani.

Olyan válságokat kell kivédeni, amiket nem mi okoztunk: a koronavírus-járványt sem mi okoztuk, a háborút sem, az inflációt sem, a brüsszeli elhibázott szankciókat sem, mégis ezek blokkolják a magyar gazdaságot – mutatott rá.

Szerencsésebb időkben ennyi munkával kétszer ilyen gyorsan is haladhatnánk – jegyezte meg, hozzátéve: az előttünk álló négy év sem tűnik különösen igazságosnak. Mégis, minden külső nehézség dacára, megyünk előre, nem adjuk fel egyetlen célunkat sem, hanem minden célt a nehéz körülmények közepette is megpróbálunk megvalósítani – hangsúlyozta.