A miniszterelnök azt mondta, ha egy ország egyértelműen a béke oldalán áll, és megadja a támogatást a vezetőinek, a kormánynak biztosan nagyobb esélye van a háborún kívül tartani a hazáját, mintha mögötte káosz, zűrzavar, bizonytalanság, instabilitás és a nemzetközi pozíciókat gyengítő rivalizálás zajlik.
Emlékeztetett: az I. világháború idején Tisza István kívül akarta tartani Magyarországot a háborún, majd Horthy Miklós kormányzó is megpróbált kívül maradni a II. világháborún, ameddig tehette vagy ameddig képes volt rá, de a németek végül is “belenyomták Magyarországot a háborúba”.
Noha nem ugyanaz a helyzet most, mint 1918-ban vagy éppen ’39-ben, ’40-ben, ’41-ben volt, de a Magyarországot körülvevő nagyhatalmak ma is “abban érdekeltek, hogy Magyarországot belenyomják ebbe a háborúba, és nekünk ellen kell állni” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor hozzátette: a békepárti egység felmutatása nem egyszerű, mert a baloldal Magyarországon háborúpárti, pontosan azok finanszírozzák, akik a háborútól nyereséget remélnek. Aki azonban a Fideszre és a KDNP-re szavaz, “a békére szavaz, és minél többen teszünk így, annál nagyobb esélyünk van, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból” – fogalmazott.
A háborúból való kimaradáshoz ugyancsak fontosnak nevezte, hogy az ország vezetőinknek “ne szálljon inába a bátorságuk”, és jelezte, ezt minden nap meg kell erősíteni, hiszen az ember nem általában bátor, hanem helyzetek vannak, amiben bátornak kell lenni. Megjegyezte, “a külügyminiszter jól áll” ebben, és egyelőre ő maga is tartja a vonalakat.
Orbán Viktor hangsúlyozta: szövetségeseket kell találni, és bár Robert Ficót most “átmenetileg elvesztettük”, mindenhol új szövetségeseket keres, akik, ha általában a háborúval szemben nem is, de egy-egy konkrét, a háború felé mutató lépés megakadályozásában Magyarország szövetségesei lehetnek. Példaként említette Olaszországot, amely szintén nem akar katonát küldeni Ukrajnába.
Van tehát “diplomáciai mozgástere is a magyar kormányzatnak, hogy a háborúellenes, békepárti politikának valamennyi érvényt tudjon szerezni” – tette hozzá.
Nekünk alapvetően nem ideológiai, hanem gazdasági kapcsolatokra van szükségünk, Kelettel és Nyugattal egyaránt a jövő csúcstechnológiáiban – jelentette ki Orbán Viktor. Úgy érzem, sikerült kiszabadítanunk a keleti kapcsolatainkat az ideológiai és történelmi fogságból – mondta.
Arra emlékeztetett: a múlt heti látogatást megelőzően húsz éve járt kínai elnök Magyarországon, és ez idő alatt az ázsiai ország világgazdasági részesedése megduplázódott, miközben az Európai Unióé ötödével csökkent.
Nemcsak a mennyiségek változtak meg, hanem a minőség is; vannak olyan technológiák, amelyekben Kína jár elöl – tette hozzá, kiemelve: a kormány célja az, hogy Magyarországon találkozzon a világ legjobb nyugati és keleti technológiája.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Kína az élen jár a vasúti technológia, az elektromos autózás, a zöldenergia-termelés és -tárolás, “a teljes akkumulátorkultúra”, valamint az információtechnológia (IT) terén, nekünk pedig az az érdekünk, hogy a legjobb technológia jöjjön beruházásként Magyarországra, és stabil lábakon álló hídfő, találkozási pont legyünk.
A keleti és a nyugati technológia találkozására a debreceni ipari parkot hozta fel példaként, majd arról beszélt, hogy a gyártás után kutatás-fejlesztési tevékenység is érkezik Kínából Magyarországra.
Ha Magyarország nem akar lemaradni és nem akar a másodvonalhoz tartozni, hanem a világ legjobban élő országai közé akarunk tartozni, akkor nekünk csúcstechnológiára is szükségünk van – jelentette ki Orbán Viktor, hangsúlyozva, az ország méretéből adódóan “vékonyak” azok a területek, ahol saját fejlesztéseink alapján tartozunk az elitbe.
A miniszterelnök a magyar gazdaság szempontjából mérföldkőnek nevezte a kínai államfő látogatását. Hatalmasat léptünk előre – fogalmazott, majd azt hangsúlyozta: nem szabad elhinnünk, hogy a világ blokkosodása “előre elrendelt dolog”.
Példaként azt hozta fel: miközben azt kérdezik Magyarországtól, miért kooperál egyes kínai távközlési vállalatokkal, “Németország vidáman működik együtt ilyen cégekkel”.
Amikor pénzről van szó és gazdaságról van szó, akkor a valóság inkább az együttműködés felé mutat – jegyezte meg a kormányfő, kiemelve: Hszi Csin-ping arra szóló meghívása, hogy a magyar cégek vegyenek részt Kína modernizációjában, hatalmas lehetőséget jelent.
A világ minden országa ezt teszi; valójában versenyzünk a kapcsolatokért – fogalmazott Orbán Viktor.