Az előző évekhez hasonlóan, idén is tápadományban részesülnek az állatvédelmi civil szervezetek – közölte Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az MTI-vel szerdán.

“A téli időszakban több mint 200 civil szervezet számára juttatunk el nagy mennyiségű állateledelt, hiszen az év egyik legszebb időszakában természetesen az állatokról sem feledkezhetünk meg” – idézi a kormánybiztosi titkárság közleménye Ovádi Pétert, aki a napokban a Rex Állatotthonnak adta át az első adag adományt. Kiemelte: nagyon fontosnak tartják, hogy a téli időszakban is segítsék, anyagilag támogassák az állatmenhelyeket, állatotthonokat.
Elmondta, hogy a többi szervezet részére is elindult a kiszállítás az ország valamennyi pontjára. Hozzátette: a kormánnyal közösen mindent megtesznek azért, hogy segítsék az állatvédők mindennapjait. Bíznak abban, hogy ez a segítség hozzájárul ahhoz, hogy az állatoknak is békés karácsonya legyen.
A kormánybiztos elmondta, hogy 2024-ben is 500 millió forintos keretösszegű támogatásban részesítik az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket.