A kedvezménytörvény, illetve a magyar igazolvány volt az első olyan intézkedés, amely közjogi értelemben vett köteléket hozott létre a külhoni magyarság és a magyar állam között – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Szabadkán, ahol a kedvezménytörvény húsz évvel ezelőtti hatályba lépése alkalmából szerveztek konferenciát.

A kedvezménytörvény szimbólum volt, azt mutatta, hogy “a külhoni magyar nem csak érzelmileg, kulturálisan, történelmileg tartozik a magyar nemzethez, hanem valamilyen értelemben egy jogi kötődése is van, és ez már megteremtette a lehetőséget, hogy ehhez különböző kedvezményeket, támogatásformákat lehessen kapcsolni” – mondta a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes.
A kedvezménytörvény mellett a résztvevők arról is beszéltek, hogy az április 3-i magyarországi és szerbiai parlamenti választások hasonlóan fontosak a nemzetpolitika irányvonalának folytatása szempontjából.
Rámutatott, hogy alig egy hónap múlva Magyarországon az emberek két erő közül választhatnak: “Az egyik oldalon a keresztény nemzeti polgári értékrendet képviselő Fidesz-KDNP szövetség áll Orbán Viktor vezetésével, a másik oldalon pedig a saját bevallásuk szerint is a kommunistáktól a fasisztákig terjedő konglomerátum Márki-Zay Péter vezetésével, de valójában Gyurcsány Ferenc irányítja az egész baloldalt”.