Új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten.

Benkő Tibor elmondta: az önkéntes katonai szolgálatra azon fiatalok jelentkezését várják, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, valamint azokét is, akik tanulmányaikat befejezték, de nem szereztek végzettséget, szakképzettséget.
A miniszter felidézte, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetben – csatlakozva a kormány gazdaságvédelmi akciótervéhez – tavaly egy speciális katonai szolgálati jogviszonyt hoztak létre azok számára, akik elvesztették a munkahelyüket. Ily módon 1500 embernek tudtak segíteni – közölte Benkő Tibor, aki elmondta: a speciális önkéntes területvédelmi tartalékosok többsége úgy látta, a honvédség kiszámítható munkahelyet, életpályát jelent, s mintegy 40 százalékuk végleges katonai szolgálatot vállalt.
Megjegyezte, hogy hamarosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A tapasztalatok alapján sokkal többen jelentkeznek felsőfokú intézménybe, mint ahány hely van, így várhatóan sokan nem jutnak be az egyetemre – mondta a miniszter, kiemelve: most elsősorban nekik kívánnak lehetőséget, segítséget nyújtani.
Kifejtette: ahogy korábban a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katonai szolgálat, úgy az önkéntes is ideiglenes szolgálatot jelent, de a hat hónapos kiképzés alatt, valamint utána lehetőség van jogviszonyváltással, hosszú távon elhelyezkedni a honvédségnél.
A 6 hónapos katonai szolgálat két szakaszból áll. Az első 2 hónapban a résztvevők általános katonai ismereteket sajátítanak el. Ezt a lakóhelyhez közel hajtják végre, és ezalatt az önkéntesek fizetésként a mindenkori minimálbért kapják meg, amely jelenleg 167 400 forint.
A második – négy hónapos – szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzést kívánnak folytatni. Választható alapszintű lövészkiképzés, ez esetben az illetmény változatlan marad. Ha viszont valaki műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja szolgálatát, akkor a kiképzése második szakaszában bruttó 219 ezer forintos fizetést kap. Lehetőség van továbbá arra is, hogy valaki jogviszonyváltással szerződéses katonai beosztást vállaljon. Ekkor az érintett katona a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti illetményre lesz jogosult – ismertette a miniszter.
Benkő Tibor elmondta: a kiképzés minden megyében elindul majd, ahol legalább 20-an jelentkeznek. Így tervezetten 20 helyszínen (Budapesten és a 19 megyében) indítanák el a kiképzéseket. Az új típusú katonai szolgálatra azok a 18 és 65 év közötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik megfelelnek az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. Utóbbi kapcsán a miniszter elmondta: a szerződéses katonai alkalmasságihoz képest egyszerűsített vizsgálaton kell megfelelni.
A miniszter elmondása szerint az új szolgálati formát maximum 400 résztvevővel tervezik elindítani, de a jelentkezők száma alapján a későbbiekben még elképzelhető, hogy bővítik a létszámkeretet.
Az önkéntes szolgálat mottója: “Bízz magadban, élj a lehetőséggel! Képes vagy a kihívásoknak megfelelni!”.
Az új szolgálati formára csütörtöktől augusztus végéig lehet jelentkezni bármelyik magyarországi toborzóirodában vagy az onlinetoborzo@mil.hu címen. További információ található a honvedelem.hu/oksz oldalon – ismertette Benkő Tibor.
Kérdésre válaszolva Benkő Tibor elmondta: ez a szolgálat előkészítője is lehet a katonai hivatásnak. Aki ezt a szolgálati formát választhatja, az altisztképzésben vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is folytathatja katonai pályáját.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Honvédség és Magyarország, valamint a honvédség védelmi képességeit nagymértékben erősíti, ha a különleges jogrendben behívható hadkötelezettek között minél nagyobb arányban vannak, akik rendelkeznek katonai képzettséggel.
Apáti Zoltán, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettese, dandártábornok elmondta: a kiképzések lebonyolításáért a két területvédelmi ezred felel, továbbá a műveleti besorolású katonai szervezetek is bekapcsolódnak a végrehajtásba.
Kifejtette: a kiképzés első, 2 hónapos szakaszában a résztvevők gyakorlatot szereznek többek között harcászati, harctéri kommunikációs feladatokban, elsajátítják továbbá az elsősegélynyújtás, a katonai közelharc alapjait is.
Aki az első szakasz után különleges műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja kiképzését, az többek között harckocsizó, ejtőernyős, búvár, vegyivédelmi gyakorlatot is szerezhet.
Aki a feltételeknek megfelel, külön kiképzés után missziós szolgálatra is jelentkezhet – ismertette a dandártábornok.
Apáti Zoltán elmondta: akik esetleg az első szakaszt követően nem kívánják folytatni kiképzésüket, azok is a Magyar Honvédség kiképzett tartalékos állományához tartoznak majd.
A dandártábornok azt is kiemelte, hogy az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők a fizetésük mellett jogosultak lesznek egyenruhaellátásra, élelmezésre, laktanyai elhelyezésre, továbbá honvédségi egészségügyi ellátásra. Mindemellett többek között életvezetési tanácsadással, stressz- és konfliktuskezeléssel a résztvevők polgári életben való elhelyezkedését is segítik majd.
A sajtótájékoztató végén a Stefánia Palotában felállított toborzóponton a gyakorlatban is bemutatták az újfajta szolgálatra jelentkezés menetét.