Óriási potenciál van a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemben (MATE), amely jelenleg a világ 100 legjobb agráregyeteme között van – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön, Gödöllőn.

Hankó Balázs a Kérdezd a minisztert! elnevezésű hallgatói fórum utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a MATE a magyar agrárium meghatározó tényezője, az egyetem öt campusa folyamatosan fejlődik. Hozzátette, hogy az egyetem finanszírozása csaknem kétszeresére emelkedett az elmúlt időszakban.

A miniszter kiemelte:

az intézmény megértette az innováció lényegét, hiszen innovációs bevételből 1,2 milliárd forintot ért el az elmúlt évben. “Azaz működik a megújult magyar egyetemi világ”, ami azt jelenti, hogy a gazdaság, a társadalom részére hasznos kutatások történnek

– fűzte hozzá a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a MATE fejlődése, fejlesztése az egész Kárpát-medence agráriumának az érdeke. Hozzátette, hogy a fórumon beszéltek véleménykülönbségről, valamint a kölcsönös tisztelet fontosságáról, de szóba került az ösztöndíjak kérdése is.

Hankó Balázs szerint egyértelmű, hogy az ösztöndíjakat erősíteni kell, és emelni kell a kollégiumi férőhelyek számát is. A kormánynak van kollégiumfejlesztési stratégiája, amely Gödöllőn is a kollégiumi férőhelyek bővítését fogja eredményezni

– tette hozzá Hankó Balázs.

A miniszter elmondta, hogy sokat beszélgettek a diploma értékállóságáról, szerinte versenyképesebbé tette a kormány a magyar felsőoktatást. Hozzátette, hogy a felvételi pontszámok esetében szóba került az új felvételi rendszer, aminél tulajdonképpen az intézményi autonómia lényegét vitattuk meg – mondta a miniszter.

“A magyar modell ezt az autonómiát és ezt a versenyképességet erősíti” – fűzte hozzá Hankó Balázs.