Adománygyűjtést hirdet és a befolyt összegből tűzifát vásárol rászorulóknak, terveik szerint száz családnak a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A segélyszervezet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gyűjtéshez a 1358-as adományvonal felhívásával – hívásonként 500 forinttal – vagy az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül történő felajánlással lehet csatlakozni. A cél 2,5 millió forint összegyűjtése, amelyből országszerte száz kérelmezőnek tudnának egy-egy köbméter tűzifát biztosítani januárban és februárban.
A kihűlés veszélye nemcsak azokat érinti, akik a szabadtéren szélsőséges hidegben tartózkodnak, hanem a tartósan 15 Celsius-fok alatti hőmérsékletű lakásban élőket is – írták. Ezért különösen fontos segítséget nyújtani az olyan rászoruló nagycsaládosoknak, kisgyermeket nevelő szülőknek és időseknek, akik fával fűtenek – hangsúlyozta a segélyszervezet.