A tavalyi év után ismét rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-START balatoni járatain, amelyeken – az előszezontól, május közepétől a főszezon végéig – 2,3 millió menetjegyes utazás volt – közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint – csak a főszezont figyelembe véve – a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű, oda 1,3 millió, az északira pedig 580 ezer menetjegyes utazás történt.
A legtöbben a tanítás előtti utolsó hétvégét használták ki, augusztus 25-26-án 38-40 ezer napi viszonylati jegyvásárlást rögzített a MÁV-START, ezt az augusztus 18-19. és július 14-16. közötti napok eredményei követték.
A vasúttársaság kiemelte, hogy ezen felül többek között díjmentesen (például 6 év alattiak, 65 év felettiek), illetve vármegye- és országbérletekkel is igénybe lehet venni a balatoni járataikat, ezen utazások nem szerepelnek a megadott adatokban.
Úgy folytatták, hogy a balatoni helyjegyköteles vonatok átlagos kihasználtsága az előző évi 58-ról 60 százalékra emelkedett.
A legsikeresebb helyjegyes járat a Záhonyból – Debrecenen, Szolnokon át – Fonyódra közlekedő Aranypart expressz volt, másodosztályon átlagosan 92 százalékos kihasználtságot mértek – tették hozzá.
A Szegedet és Kecskemétet Balatonszentgyörggyel összekötő Aranyhíd expresszvonaton is kiemelkedő, 84 százalékos volt az ülőhelyfoglaltság – írták.
Fontos fejlesztésnek nevezték a keleti országrészből közlekedő expresszvonatok esetében, hogy idén már elsőosztályú kocsiban is lehetett utazni a Balatonhoz.
Felhívták a figyelmet arra, hogy szeptember 24-ig kiterjesztett utószezoni menetrend szerint továbbra is sűrű közlekedéssel, átszállás nélküli eljutást biztosít a MÁV-START a Balatonhoz Budapestről és több dunántúli városból.