Megemlékezést tartottak a Hableány sétahajó tragédiájának harmadik évfordulóján vasárnap Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a katasztrófa áldozatainak emlékművénél, ahol Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára és Park Csul Min, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete koszorút helyeztek el, és néma főhajtással emlékeztek a tragédia során elhunyt dél-koreai és magyar áldozatokra.

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, és azt maga alá gyűrte. A hajó elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni a Dunából, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast azóta is eltűntként tartanak nyilván.
“Koreaiak és magyarok millióinak emlékébe vésődött bele a három évvel ezelőtti hajótragédia. A két nemzet együtt osztozott és osztozik a gyászban” – mondta megemlékező beszédében Sztáray Péter András.
Beszélt arról is, hogy tavaly, a sétahajó tragédiájának második évfordulója alkalmából felavatták a baleset áldozatainak emlékművét, amely a közös gyász jelképe, egyben mementó a jövő nemzedéknek.
“A Hableány sétahajó katasztrófáját nem tudjuk kitörölni a történelem szövetéből, de hiszem azt, hogy a tragédia okozta sokk a két ország állampolgárait közelebb hozta” – fogalmazott az államtitkár.
“A Koreai Köztársaság kiemelt szövetségesünk az ázsiai régióban, az elmúlt években számos új területen alakítottunk ki együttműködést és értünk el fontos eredményeket. Mun Dzse In korábbi dél-koreai elnök tavalyi budapesti látogatása során kapcsolatainkat stratégiai szintre emeltük, sor került az első közvetlen légijárat elindítására, együttműködésünket olyan területeken sikerül bővíteni, mint az oktatás és a kultúra, miközben gazdasági kapcsolataink volumene soha nem látott mértékben fejlődött” – mondta Sztáray Péter András.
Park Csul Min, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete arról beszélt, hogy bár három év telt el a tragédia óta, a családtagok fájdalma megmaradt, nem gyógyultak be a sebek. Háláját fejezte ki a külügyi tárcának és az V. kerületi önkormányzatnak, hogy az emlékműnél megemlékezhetnek a katasztrófa áldozatairól.
“Három év telt el a baleset óta, és egy dolog maradt még hátra, hogy tisztán felelősségre tudjuk vonni azt, aki ezért a balesetért felelős, hogy minél előbb örök békére lelhessenek az áldozatok és vigaszt nyerhessenek a családtagok” – mondta a nagykövet, egyúttal reményét fejezte ki, hogy jövőre a bírósági perek lezárulnak.
A Viking Sigyn szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben 2020 márciusában előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról.
Azóta több alkalommal koreai túlélőket hallgattak meg távmeghallgatással.
Az ügyben polgári per is indult 2022. január 21-én a Fővárosi Törvényszéken. A dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói – 78 felperes – összesen több mint 4 milliárd forint sérelemdíjat várnak a balesetben részt vevő két hajót üzemeltető hajózási társaságtól. A társaságok képviselői vitatják a keresetlevél állításait.