Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója vasárnap este csapatával legyőzte az Olimpiakoszt az Euroliga döntőjében, ezzel pedig ő lett az első magyar játékos, aki megnyerte a rangos európai sorozatot.
A 34 éves játékos az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában felidézte, hogy az elmúlt 10-11 évben négyszer is eljutott a Final Fourba, ebből a vasárnapi volt a harmadik fináléja, de most először sikerült nyernie.
“Ez egy olyan dolog, amit egy magyar játékos sem ért el, én vagyok az első és elképesztően boldog vagyok, mivel nagyon sokat vártam erre a címre” – mondta Hanga, majd hozzátette, elsősorban a családjával szeretne ünnepelni, aztán szerdán nekivágnak a bajnokságnak.
“Elértem egy olyan dolgot, amit nagyon-nagyon régóta kergetek” – emelte ki a korábban a Barcelonában is megfordult kosárlabdázó, majd elárulta, hogy az interjút követően bemegy az öltözőbe és iszik egy sört a csapattal.