A szakminisztérium “Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjakkal arra ösztönzi a cégeket, közintézményeket, hogy célzott intézkedésekkel gondoskodjanak dolgozóik jóllétéről, elégedettségéről. Az idei kiírásra csaknem kétszáz munkaadó regisztrált, tavaly és tavalyelőtt feleannyian küldtek be pályázatot. Az eredetileg szeptember végi benyújtási határidőt október 10-éig hosszabbítják meg azért, hogy minél szélesebb merítésből válogatva ismerhessék el a kitüntető címekkel a legjobb gyakorlatokat – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az OFA Nonprofit Kft. hetedik alkalommal hirdette meg “Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjat. A munkáltatók idén hat kategóriában pályázhatnak: elismerést kapnak a legjobban teljesítő kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok 2000 fős létszámig és felette, a közszféra szervezetei és az egyéb gazdálkodó szervezetek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pedig a legjobb fővárosi pályázót részesíti különdíjban.
A most bemutatkozó “LOW – Budget” különdíj az alacsony költségvetésből megvalósított, a munkavállalói visszajelzések szerint sikeres innovatív megoldásokkal érdemelhető ki.
Szintén először pályázható a “FiatalokÉRT” különdíj, amely a 30 év alattiak foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért leghathatósabban cselekvő cégnek, intézménynek jár. A pályázati felhívás és a teljes dokumentáció az OFA honlapján érhető el.
A munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredményeket a járványhelyzet és az elhúzódó háború ellenére is sikerült megvédeni. Idén nyáron csúcsra járt a hazai foglalkoztatás, először fordult elő, hogy három hónapon át 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szeptember végén több mint 66 ezer üres álláshelyet tart nyilván. A keresleti munkaerőpiac érdekeltté teszi a munkáltatókat abban, hogy a versenyképes bérezésen túl egyéb eszközökkel is tegyenek képzett szakembereik megtartásáért – olvasható a TIM közleményében.