Kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitatott meg Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke és Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerdán Finnországban.

Erről szerda délután adott ki szűkszavú tájékoztatást az orosz védelmi minisztérium. A találkozót a Helsinkitől 40 kilométerre északra található Vantaa városban, a königstedti uradalomban lévő finn kormányrezidencián tartották meg.
Amerikai források szerint a tárgyalások hat órán át tartottak, és a felek megállapodtak, hogy nem hoznak nyilvánosságra részleteket.
“Produktív találkozó volt. Amikor nagyhatalmak katonai vezetői találkoznak, a világ biztonságosabbá válik” – mondta a Geraszimovval folytatott megbeszéléseket követően Milley.
Az AP hírügynökség az amerikai erők afganisztáni kivonásával és a tálib hatalomátvétel miatt megnőtt potenciális terrorfenyegetéssel hozta összefüggésbe a két katonai vezető személyes találkozását. Az amerikai hírügynökség emlékeztetett rá, hogy Moszkva korábban “elfogadhatatlannak” minősítette amerikai egységeknek az Afganisztánnal határos közép-ázsiai országokba vezénylését. Utóbbiak közül Tádzsikisztán, valamint a térségbeli Kirgizisztán és Kazahsztán Oroszországgal együtt a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tagja.