A queenslandi hatóságok egy ismeretlen elkövető ellen nyomoznak, aki telefonon azt állította, hogy ő végzett két krokodillal, amelyeket az elmúlt két hónapban lefejezve találtak meg az állam északi részén.

Mint David White, egy helyi krokodiltúrákat vezető szakember elmondta: az ismeretlen férfi röviddel az után hívta fel, hogy megtalálták egy sósvízi krokodil levágott fejét májusban.
A The Guardian szerdai online kiadásának cikke szerint White elmesélte, hogy az áldozat egy 40 éves nőstény krokodil volt, amelyet több mint húsz éven át figyelt a Daintree folyónál, és Lizzie-nek nevezte el, mert volt egy olyan szokása, hogy szerinte úgy integetett, mint II. Erzsébet.
Az ismeretlen elkövető azt is közölte, hogy az áprilisban a Cow Baynél megtalált jóval nagyobb, lefejezett krokodillal is ő végzett – tette hozzá White.
A queenslandi környezetvédelmi hivatal szóvivője a napokban jelentette be, hogy a hatóságok vizsgálják a két eset közötti kapcsolatot, és attól tartanak, hogy valaki tudatosan kipécézte a védett állatokat.
A sósvízi krokodilok az 1970-es években kerültek a kihalás szélére vadászatuk miatt, de az állatvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően azóta nőtt a populációjuk.
Jelenleg a becslések szerint 20-30 ezer krokodil él Queenslandben. Védett státuszuk ellenére időről-időre felmerül, hogy ritkítsák a populációt, mivel megnőtt az emberek elleni krokodiltámadások száma.
1985 óta Queenslandben 42 krokodiltámadást jegyeztek fel, ebből 12 halálos kimenetelű volt.