Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának, és segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő sajtóértekezleten Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Zelenszkij csütörtök este – előzőleg be nem jelentett – kétnapos látogatásra érkezett Szófiából Prágába. Megérkezése után Petr Pavel cseh államfővel tárgyalt, majd a két politikus sajtótájékoztatót tartott.
Petr Fiala hangsúlyozta, hogy Csehország továbbra is kiáll az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna mellett, és részt kíván venni Ukrajna újjáépítésében is. A gazdasági kapcsolatok erősítése céljából a jövő héten mintegy harminctagú cseh vállalkozói küldöttség utazik Kijevbe.
A tervezett együttműködést a sajtóértekezlet előtt aláírt cseh-ukrán emlékeztető rögzíti. “Már konkrét projektekről van szó” – jegyezte meg ezzel összefüggésben az ukrán államfő.
Volodimir Zelenszkij ismételten köszönetet mondott a cseh államnak, hogy kiáll Ukrajna mellett, és több százezer ukrán állampolgárnak nyújtott menedéket. A cseh segítség a nagy európai államok segítségéhez mérhető – mutatott rá az ukrán elnök.
Petr Fiala kifejezte reményét, hogy az ukrán elnök személyesen is részt tud venni a NATO jövő heti vilniusi csúcstalálkozóján. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ami Ukrajna jövőbeni NATO-tagságát illeti, Kijev számolhat Prága támogatásával.
“Arra számítok, hogy a szövetség minden tagja támogatni fogja Ukrajna igyekezetét a NATO-tagságra. Csehországgal biztosan számolhat” – szögezte le a cseh kormányfő újságírók előtt.
Volodimir Zelenszkij kétnapos csehországi látogatása végén találkozik még Milos Vystrcilla, a szenátus, valamint Markéta Pekarová Adamovával, a képviselőház elnökével is, majd elutazik Isztambulba.