A Törökországban a földrengés következményeinek elhárításában segítő lengyel mentők eddig kilenc embert mentettek ki élve a romok alól – közölte szerda hajnalban Andrzej Bartkowiak dandártábornok, a lengyel állami tűzoltóság főparancsnoka.
A kedd éjjeli közlemény szerint a kimentettek között egy négytagú család is van.
A 76 fős lengyel tűzoltó-mentő csoport nyolc keresőkutyával keddre virradóan érkezett meg a földrengés sújtotta törökországi térségbe. A csoportban öt egészségügyi szakember is van.
Kedden Mateusz Morawiecki kormányfő bejelentette: Lengyelország bányamentőket is küld Törökországba. A legnagyobb lengyel szénkitermelő cég, a Polska Grupa Górnicza (PGG) szerda reggeli közleménye szerint mintegy 50 mentőről van szó. Első csoportjuk még szerdán indul Törökországba. Feltehetőleg Szíriában is dolgoznak majd. Lehetséges, hogy a másik jelentős lengyel széntkitermelő, a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) is küld bányamentőket.
A földrengés következményeinek felszámolásába a Wroclaw székhelyű tábori kórház 52 munkatársa – orvosok mellett ápolónők és mentők – is bekapcsolódnak – jelentette be szerda délelőtt a Twitteren Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter. A még szerdán induló csoport orvosi műszerekkel felszerelt mobil segélyállomást is visz magával.