Összesen hatmilliárd forint támogatást nyertek a Pest Vármegyei Kormányhivatal által hatósági nyilvántartásba vett előadóművészeti szervezetek, beleértve a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezeteket is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) sajtó- és kommunikációs főosztálya hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a regisztrált előadóművészeti szervezetek támogatására fordítható keretösszeget a KIM négymilliárdról emelte hatmilliárd forintra.
A közleményben kiemelték, hogy a korábbi években előadó-művészeti többlettámogatás néven ismert pályázat döntési listái a vártnál korábban, már hétfőn 14 órától érhetőek el az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján. A miniszteri döntést követően az EMET minden érintett, szabályosan regisztrált szervezetet értesít.
A pályázati felhívásban szereplő kategóriák a következők voltak: kiemelt művészeti értékekkel bíró szakmai programok támogatása; gyermek, ifjúsági és családoknak szóló művészeti programok támogatása; nemzetközi térben megvalósuló, kiemelt előadóművészeti jelentőséggel bíró programok támogatása; határon átnyúló magyar-magyar és országhatáron belüli koprodukciók elősegítése; szakmai fesztiválok támogatása; alapműködést elősegítő, kiegészítő támogatás – olvasható a közleményben.