A szabad alkotás elősegítését tekinti feladatának Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, aki erről csütörtökön a budai Várban beszélt, amikor megnyitotta a 40. Mesterségek Ünnepét.

Feladatom, hogy mindent megtegyek a szabad alkotás, a szabad formálás biztosításáért. A politikának, a mindenkori kormánynak nem lehet más dolga, mint hagyni és lehetővé tenni, hogy az alkotó alkothasson, a mester mesterkedhessen” – mondta a miniszter.

Tarr Zoltán kiemelte: a kultúra egyszerre köt minket saját közösségünkhöz, és összekapcsol más nemzetekkel, egyik legfontosabb üzenete pedig az, hogy képesek vagyunk felismerni egymás értékeit.

Az államalapítás ünnepe idejére időzített négy nap az élő hagyomány igazi, csodálatos ünnepe, régi, el nem feledett mesterségek, szakmák és képességek sokadalma, amely immár négy évtizede mindannyiunknak bizonyítja: a hagyomány olyan tudás, amelyet nem lehet pusztán könyvekből elsajátítani: meg kell figyelni, el kell sajátítani, gyakorolni kell és tovább kell adni az utókornak” – fejtette ki a miniszter.

Az idei, 40. Mesterségek Ünnepén, amelyet hagyományosan a Népművészeti Egyesületek Szövetsége rendez, mintegy nyolcszáz népi kézműves vesz részt, a középpontban a fazekasság áll. Mint Tarr Zoltán fogalmazott, ahogy a fazekasok saját kezükkel formálják az agyagot, úgy a magyar emberek is a történelem során megannyiszor vették kezükbe saját sorsuk alakítását.

Ez történik ebben a sorsfordító esztendőben is, amikor, bár sok a nehézség, mégis ismét magunk formálhatjuk hazánkat, Magyarországot. Nagy lehetőség, egyben nagyon nagy felelősség ez“.

A díszvendég a függetlensége 250. évfordulóját ünneplő Amerikai Egyesült Államok.

Caroline Savage budapesti amerikai ideiglenes ügyvivő köszöntőjében hangsúlyozta: tizennyolc amerikai művész és kézműves érkezett a Mesterségek Ünnepére, köztük fazekasok, faművesek, grafikusok, textilművészek.

Munkájuk megmutatja, hogyan maradhatnak a kulturális hagyományok hitelesek úgy, hogy közben folyamatosan fejlődnek” – tette hozzá.

Szólt arról, hogy Budapestre érkezett és koncertet ad a Hot Buttered Rum bluegrass együttes, a TwoShields őslakos művészeti társulat pedig táncos előadásokat tart.

Megjegyezte, hogy a magyar és az amerikai mesterek és művészek tanulnak egymástól, emellett közösen is alkotnak.

Az Egyesült Államok és Magyarország kulturális kapcsolatai hosszú múltra tekintenek vissza, az elmúlt két és fél évszázad során amerikaiak és magyarok számos módon gazdagították egymás kulturális életét művészek, zenészek, írók, kézművesek, tudósok és feltalálók munkáin keresztül”.

Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy egy ország történelmét nemcsak a nagy események és kiemelkedő alakok írják, hanem azok az emberek is, akik nap mint nap létrehoznak valamit, továbbadják a tudást, a mintát, a mesterséget, és ezzel gazdagítják a kultúránkat.

Kitért arra, hogy az idei Mesterségek Ünnepén az érdeklődők betekintést nyerhetnek a bőrművesség, a csipkekészítés, a faművesség, a kovácsmesterség, a hímzés, a szövés, a fonás, a kékfestés, az ötvösség, a mézeskalács-készítés, a népi fazekasság és számos más mesterség rejtelmeibe.

A kulturális diplomácia egyik legfontosabb feladata, hogy legyenek helyek és alkalmak, ahol létrejöhetnek olyan találkozások, amelyek most a magyar és az amerikai kézművesek között. Magyarország ezért is tart fenn kulturális intézeteket a világ számos pontján, például New Yorkban is. Ezek az intézetek nemcsak a diaszpórában élő magyaroknak segítenek ápolni és megőrizni a kapcsolatot a magyar kultúrával, hanem azért is dolgoznak, hogy a magyar kultúra eljusson más országok közönségéhez, és közben mi is közelebb kerüljünk azoknak az országoknak a kultúrájához” – fejtette ki Velkey György.

A parlamenti államtitkár üdvözölte, hogy a Mesterségek Ünnepére Dél-Koreából, Lengyelországból, Kirgizisztánból, Kazahsztánból, Üzbegisztánból és Törökországból is érkeztek elismert kézműves alkotók.

A megnyitón beszédet mondott Péterfy László szobrász- és festőművész, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége első elnöke, a Mesterségek Ünnepe egyik alapítója, valamint Kolozsvári István, a szövetség elnöke is köszöntötte az érdeklődőket.

A vasárnapig tartó rendezvényen a nagy meleg ellenére már a nyitónapon több ezer látogató fordult meg.