Hat játékosával hosszabbított szerződést a Telekom Veszprém kézilabdacsapata – jelentette be Nagy László sportigazgató kedden online sajtótájékoztatón.

Nagy László elmondta: a Rogerio Moraes szerződésében levő plusz egyéves opciót érvényesítve egyéves megállapodást kötöttek a brazil beállóval, melyhez további kétéves opciót rendeltek. Az elmúlt években folyamatos jó teljesítményt nyújtó szlovén Blaz Blagotinsekkel és a svéd Andreas Nilssonnal is újabb két-két évre szóló hosszabbítást írtak alá Veszprémben, így beálló poszton továbbra is számíthat összeszokott triójára a csapat.
Szintén két-két évvel hosszabbította meg a klub a szerb kapus, Vladimir Cupara, a horvát balszélső, Manuel Strlek, valamint a csapatkapitány magyar válogatott Lékai Máté szerződését – közölte Nagy László.
A sportigazgató a szezon eddigi részét értékelve köszönetet mondott a klub dolgozóinak, a tesztelésben résztvevőknek, valamint a sportolóknak fegyelmezett hozzáállásukért.
Nagy László szerint zömében magabiztos győzelmek jellemezték a szezont, a két mélypont az Aalborgtól elszenvedett, hazai Bajnokok Ligája-vereség, valamint a Gyöngyös elleni magyar bajnokin aratott – csupán – egygólos siker volt az arénában. Az év végén azonban meggyőző formát mutatott a csapat hazai pályán a Kiel ellen, Szegeden pedig nagy gólkülönbséggel nyert.
Hangsúlyozta: az utóbbi két meccs alapján jó esélyekkel indulnak a Bajnokok Ligája rendhagyó kölni négyes döntőjére, december 28-29-én. Azon dolgoznak, hogy az utóbbi meccseken mutatott formát átmentsék – jelentette ki Nagy László.
Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a szezont igazán csak a négyes döntő után lehet majd értékelni, 2020-ban az emberi életekért való küzdelem beárnyékolta a sportért tett erőfeszítéseket.
Hozzátette: a szponzori, tulajdonosi és szurkolói hozzáállásnak köszönhetően most nem csak arról lehet beszélni, hogy túlélték az idei évet, de arról is, hogy megfelelő, magas színvonalú játékkal és a sportolók koncentrált munkájával megmutatták a sport erejét.
Csík Zoltán hangsúlyozta: hiányoznak a szurkolók mérkőzéseikről. Az aréna, ami “vörös katlanná” változik meccseiken, üresen nagyon nyomasztó tud lenni, miközben a kézilabdázókban dolgozik az eredménykényszer, de nem tudják kiélvezni a szurkolók által nyújtott támogatást – fogalmazott.
Kitért arra is, hogy az edzői stáb munkáját, a csapat aktuális összeállítását az egész őszi szezonban meghatározta a koronavírus-járvány. Kölnben is a megérkezést követő koronavírus-tesztek eredményétől függ, hogy kik léphetnek majd a pályára a Bajnokok Ligája négyes döntőjében – mondta a vezérigazgató.
Kölnben a német THW Kiel lesz a Veszprém ellenfele az elődöntőben, a másik ágon a Barcelona és a Paris Saint-Germain játszik egymással.