Jövő pénteken hirdeti ki a márciusban sorra kerülő, Ausztrália elleni Davis Kupa-mérkőzésre készülő magyar férfi teniszválogatott keretét Nagy Zoltán szövetségi kapitány, akit múlt szombaton bíztak meg a csapat irányításával.

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) pénteki sajtóbeszélgetésén a Fucsovics Márton edzőjeként is dolgozó szakember hangsúlyozta, azt szeretné, ha koherens csapatot alkotnának a magyarok, mert egy országot képviselnek majd Sydneyben.
“Akkor lennék elégedett, ha mindenki a saját tudásának százszázalékát tudná hozni, ehhez pedig megfelelő taktikai és mentális állapot kell. Vélhetően szép számú közönség buzdítja majd az ausztrálokat, de jó színvonalú, harcos meccseket szeretnék látni” – fogalmazott a kapitány, akinek megbízatása egyelőre csak az Ausztrália elleni összecsapásra szól.
Sávolt Attila, az MTSZ szakmai igazgatója azt mondta, Nagy Zoltán jövőjét semmiképp sem a sydneyi eredmény határozza majd meg. A szakmai igazgató úgy vélte, a lehető legnehezebb sorsolást kapta a magyar együttes, ha sikerülne győzni, az a Davis Kupa-válogatott egyik, ha nem a legnagyobb bravúrja lenne.
“A legfontosabb azonban, hogy a csapatkohézió, ami Torinóban szétesett, most jobban összeálljon” – jelentette ki Sávolt, aki szót ejtett a szövetség hosszú távú stratégiájában megfogalmazott célokról is, melyek közül az egyik, hogy négy olyan játékos legyen, aki a világranglistán az első 100-ban van.