Kilenc év után tér vissza Magyarországra a ralikrossz Európa-bajnokság, amelynek szezonnyitó futamát rendezik a hétvégén Nyirádon, ahol a két kategóriában összesen nyolc magyar versenyzőnek szurkolhatnak majd a nézők.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, “nagy büszkeség” a szövetség számára, hogy ilyen hosszú szünet után sikerült újra elhozni a kontinensbajnokság egyik futamát Magyarországra.
“Az elmúlt években rengeteget fejlődött a hazai ralikrossz, több versenyzőnk rendszeresen érdekelt a világbajnokságon, vagy az Európa-bajnokságon, ráadásul ebben a kategóriában sok feltörekvő fiatal pilótánk is van, a nyirádi pálya pedig új tulajdonossal, felfrissítve várja az Eb-mezőnyt és a nézőket” – hangsúlyozta az MNASZ elnöke, aki hozzátette, a legnagyobb géposztályban, az RX1-ben – korábban Supercar – elsősorban Kárai Tamástól lehet számítani a döntőbe jutásra, és ott egy jó szereplésre.
Oláh Gyárfás kiemelte, a nyirádi létesítmény sajátossága, hogy akár egy nézői pontról is belátható az 1220 méteres pálya, amelynek hossza az úgynevezett joker kör teljesítése esetén 1290 méter. A ralikrosszban minden versenyzőnek minden futamon legalább egyszer teljesítenie kell a joker kört, amely hosszabb a normál körnél, így ez általában pozícióvesztéssel jár, de az egyébként rövid viadalokat ez teszi még izgalmasabbá.
Az RX1 kategóriában 600 lóerős, nulláról 100 kilométer/órára két másodperc alatt gyorsuló versenyautók küzdelmét követhetik majd szombaton és vasárnap a szurkolók, míg az RX3-ban – korábban Super1600 – több mint 200 lóerős, elsőkerék-meghajtású versenygépekkel csatáznak a pilóták. A világbajnokságon az idéntől már csak elektromos meghajtású autókkal lehet rajthoz állni, így a klasszikus ralikrossz-versenyek hangját és hangulatát csak az Európa-bajnokság futamain élhetik át a versenyzők és a nézők.
Az Eb összesített értékelésében tavaly hetedik Kárai Tamás nemcsak indulóként, hanem rendezőként is szerepet vállal a hétvégi eseményen.
“Nagyon boldog vagyok, hogy az év első igazán jelentős nemzetközi versenye Nyirádon lesz, hiszen azzal, hogy újra megkaptuk az Eb-rendezés jogát, nemcsak a magyarországi ralikrosszt és a Nyirád Racing Center páratlan adottságait ismerte el a nemzetközi szövetség, valamint a promóter, hanem a magyar versenyzők potenciálját is” – mondta az autókrosszban háromszoros Eb-győztes Kárai, kiemelve, hogy a 35 éves pálya felújításának eredményeként színvonalas kiszolgálással várják a vendégeiket.
Az RX1 kategóriában Kárai mellett ifjabb Kiss László, Koncseg Zoltán, Mózer Attila és Mózer Márk áll rajthoz magyar részről, míg RX3-ban Ferjáncz András, Szíjj Zsolt és Répási Róbert lesz érdekelt. Az RX1-ben 22, az RX3-ban pedig 12 versenyző méri össze tudását a viadalon, amely szombaton előfutamokkal kezdődik, vasárnap pedig 17 órától rendezik az elődöntőket és a döntőket.
Az eseményre három kategóriában 17 különféle jegyet lehet váltani, a hat év alatti gyermekek pedig felnőtt kísérővel ingyenesen tekinthetik meg a rendezvényt. A belépőket a Nyirád Racing Center honlapján lehet megvásárolni.