A hét háromhetes viadalt nyerő Chris Froome szerepel csapata, az Israel-Premier Tech előzetes nevezettjei között a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre.

A magyar körverseny főszervezője, Eisenkrammer Károly közösségi oldalán osztotta meg az izraeli csapat listáját, amelyen ott van a Tour de France-on négyszer, a Vuelta a Espanán kétszer, a Giro d’Italián egyszer diadalmaskodó 37 éves brit kiválóság éppúgy, mint a Monumentumok, azaz az öt legnagyobb egynapos viadal közül kettőt is megnyerő, olimpiai ezüstérmes dán Jakob Fuglsang.
“Ez annyira meglepő fejlemény, hogy nem is készültünk rá. Évek óta a sprintereknek építjük a verseny imázsát, tavaly már itt járt az egyaránt holland Dylan Groenewegen és Fabio Jakobsen, idén pedig mellettük indul az ausztrál Caleb Ewan is, az ő érkezésének hírétől esett le az állunk egy napja. Erre most beesett Froome nevezése…” – fogalmazott az MTI megkeresésére Eisenkrammer. Hozzátette, úgy véli, hogy “komoly, rutinos csapattal” az összetett győzelemért érkezik az Israel-Premier Tech.
Froome 2019-ben súlyos balesetet szenvedett, legutóbbi győzelmét 2018-ban aratta az olasz körverseny megnyerésével.
“Tavaly Jakobsen tudott nagyot menni és két szakaszt nyerni nálunk egy komoly sérülésből felépülve. Ha hasonló történne Froome-mal, hogy hullámvölgyből visszajőve megnyerné a Tour de Hongrie-t, annak komoly híre menne. Márpedig ez neki való terep komoly emelkedőkkel” – fűzte hozzá.
A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg. A közmédia teljes hosszában élőben közvetít minden szakaszt.