A Balaton-régióban az országos átlagot meghaladó a támogatás

A Balaton-régióban az egy lakosra jutó támogatás mértéke másfélszerese az országos átlagnak, ez jól mutatja, hogy a régiót kiemelten finanszírozzák – mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke pénteken Balatonfüreden, a szervezet ülésén.

Az uniós források elosztását nyomon követő szeptember 5-i adatok szerint az üdülőrégióban benyújtott pályázatok mintegy fele részesült támogatásban – ismertette Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója. Tájékoztatása szerint a forrásigény 442 milliárd forint volt, amelyből 322 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg, és 255 milliárd forintot már ki is fizettek. A forrásigények és a megítélt összeg közel háromnegyede, illetve a kifizetések több mint 70 százaléka a parti és partközeli településekhez köthető.

Rácz András környezetügyért felelős államtitkár arról tájékoztatott, hogy a Széchenyi 2020 program keretében eddig 50 milliárd forintnyi környezetvédelmi fejlesztési forrást hagytak jóvá a balatoni kiemelt üdülőkörzet pályázói számára. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban összesen 4,85 milliárd forint értékben valósulhatnak meg természetvédelmi célú fejlesztések uniós támogatással.

A Balaton-régiót érintő projektek között említette a Kis-Balaton látogatóközpont kialakítását, amely a tervek szerint 2019 április végéig valósul meg 950 millió forintból. Sort kerítenek a Tihanyi-félsziget élőhely-fejlesztésére is 2019 május végéig 450 millió forintos támogatással, Hévíz átfogó természetvédelmi programjára pedig 662 millió forintos forrást hagytak jóvá. A Natura 2000-es területek bemutatóhálózatának kialakítására 284,5 millió forint jut 2019 végéig – hozott példákat az államtitkár.

Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke a tanácskozáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balatonnál addig nem lehet igazi kerékpárturizmus, ameddig az utaknak mindössze egyharmada biztonságos. Kifogásolta, hogy már két-három éve áll a terv, ami a balatoni kerékpárutak fejlesztéséről készült, és amelynek megvalósításától plusz 200-300 ezer vendégéjszakát reméltek.

Fodor Márk (Fidesz-KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés képviselője felvetette, hogy a Balaton körül “nyakló nélkül” épülő lakóparkok lakáspiaci túlkínálatot és a minőségi szálláshelyek bedőlését okozhatják.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a térség turizmusának alakulását jól mutató hajózási adatokról számolt be. Elmondása szerint szeptember végéig a kompon 12 százalékkal több kocsit, 9,7 százalékkal több személyt, és 9,3 százalékkal több kerékpárt szállítottak, mint egy évvel korábban. A személyhajózásban 5 százalékos volt az utasszámnövekedés, amin belül a menetrendi hajózás forgalma évek óta szinte stagnál, viszont a nem menetrendi hajózás iránti érdeklődés dinamikusan nő, idén 20 százalékos volt az emelkedés az elmúlt év hasonló időszakához képest – tájékoztatott.